A Hárs vendéglőt Krúdy Gyula írásaiban gyakran „Hársfának” nevezte. Az õ soraival búcsúzunk attól a helytől, „ahol kimondhatatlanul jó volt a zónapörkölt délelőtt, és a sör olyan sárga, mint az aranypénzű nyárfa levele”. Az egykor szép napokat látott szállodát, vendéglőt, kávéházat és korcsmát utolsó bérlője, Herskovits Márton kínálta minden berendezésével megvételre 1904-ben. Az épületet végül a város vásárolta meg és a közbiztonság szolgálatába állította 1919-ben.

A rendőrség városunkban is a helyi hatóság rendfenntartó alakulataként működött 1919-ig. A városháza épületében biztosítottak számukra helyet, ami sokszor elég szűkösnek bizonyult. 1916 májusában Kiss Sándort nevezték ki a város főkapitányává, aki nagyon sokat tett azért, hogy a háborús, majd a forradalmi időkben a helyi rendvédelem biztosított legyen. Õ szervezte meg 1917-ben a katonai rendőrséget is, amelynek laktanyául a városházán az ipartestület egykori tanácstermét alakították át, az udvaron pedig konyhát állítottak fel. E katonai rendőrök látták el ezután az utcai őrszolgálatot. Szintén az õ javaslatára, 1918 őszén 120 főre emelték a rendőrség létszámát. A kommün ideje alatt elvették tőle a rendőrség vezetését, de utána visszakapta azt.

Ismét õ szervezte újjá a rendőrséget, amelynek létszámát emelték, a detektív osztályát kibővítették és a tisztviselők számát is növelték. Az egykori Hárs vendéglő épületét alakították át laktanyává, irodává, börtönné és 1919 nyarán a városházáról ide tették át székhelyüket. Innen látták el a közbiztonságot egészen 1927-ig, amikor átköltöztek a ma is álló Bujtos utcai rendőrpalotába. 1928-tól tíz éven át a jegyzőtanfolyam céljaira vették igénybe az épületet, majd a háború végéig különböző városi hivatal működött benne. 1947 őszén a Benczúr Gyula népi kollégium tanulói vették birtokukba és lakták be 1986-ig. Ekkor a kollégisták új helyet kaptak, a sokat látott régi épületet pedig 1987-ben lebontották. Helyén épült fel Lengyel István tervei alapján a Hungária Biztosító székháza, amely 1991-ben Ybl-díjat kapott.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)