Amiről az utcák mesélnek... - „A legkegyelmesebb Úristen kegyelméből és segítségével”
Ezzel a mondattal kezdődik az az irat, amelyet 240 évvel ezelőtt, 1784. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén helyeztek el az Evangélikus Nagytemplom alapkövébe.
Ez az esemény a nyíregyházi evangélikusok egyik nagy ünnepe, melyet mindig különös kegyelettel ünnepelnek meg. Ezen a napon emlékeznek azokra az áldozatvállaló elődökre, akiknek köszönhetően az ország második legnagyobb evangélikus temploma felépülhetett.
Az alapkőletétel ünnepélyes pillanatát nehéz és küzdelmes évek előzték meg. Hiszen hiába ígért gróf Károlyi Ferenc az 1753-ban kiadott telepítési pátenslevelében szabad vallásgyakorlatot is az ide települőknek, azt a tokaji plébánostól az egri püspökön át egészen a bécsi udvarig igyekeztek megakadályozni. A már az elköltözés gondolatát is felvető telepeseknek II. József 1781-ben kiadott türelmi rendelete hozta el a megnyugvást, amely az eddig családi hitéletre szorított protestánsok és görögkeletiek számára lehetőséget biztosított arra, hogy amennyiben egy településen 100 családnál többen élnek, építhessenek maguknak saját templomot, és szabadon gyakorolhassák vallásukat.
A császártól jött engedély birtokában, 1784. március 24-én kitűzték a templom helyét a város legmagasabb pontján. Másnap „a templom éjszaki szegletében”, számos előkelőség és hívek jelenlétében tették le az alapkövet. A rendelkezés egy nagyméretű, de dísztelen templom építését írta elő. A tirpák gazdák lovasfogatjai Bodrogkeresztúrról hordták a falakhoz a követ, s mindenki hozzátette a magáét az építkezéshez.
„A híveknek nagy s dicséretes buzgalma, huzamos viszontagságok közt megedzett állhatatossága, a templom felépítését annyira segíté, hogy az már 1786. okt. 22-én a Mindenhatónak imádására sok nép jelenlétében s nagy öröm közt megszenteltetett”.
A templom orgonakarzatán, az orgona feletti feliratos mező őrzi azoknak a családfőknek a nevét, akik a templomépítésben jelentős szerepet vállaltak, köztük Schmál Sámuel lelkész nevét is.
(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)
