hirdetés
Sorozatunkban már több alkalommal mutattuk be a Jósa András Oktatókórház egykori kiváló orvosait. Ezúttal dr. Sarvay Tivadar születési évfordulója kínálta az alkalmat, hogy a panteon egy újabb életút rövid ismertetésével bővüljön.
A belgyógyászat főorvosa 1891. június 20-án született Kisvárdán. Az Evangélikus Főgimnázium tanulójaként tett érettségi vizsgálatot 1908-ban. „Mindnyájunkat hazafiságra neveltek, amely alatt az értendő, hogy a hazáért tanulni, dolgozni és ha szükséges, áldozatokat kell hozni” – vallotta egy beszédében volt iskolájáról 1956-ban. A budapesti orvostudományi egyetemen diplomázott 1913-ban, majd katonaorvosként részt vett az első világháborúban, az orosz és az olasz fronton igyekezett a sebesülteken segíteni. Ezután klinikai tanársegéd volt, majd németországi tanulmányúton gyarapította tudását. 1925-ben nevezték ki az Erzsébet közkórház belgyógyász főorvosának.
Sarvay az 1910-es évek során önállósult belgyógyászat élén olyan elődök örökségét vette át, mint dr. Lórencz Gyula, dr. Dohnál Jenő és dr. Mikecz Miklós. Dr. Jakó János szerint „széles látókörű, minden új iránt érdeklődő és fogékony, a lényeget hamar felismerő, nagy tudású, tapasztalt belgyógyász, aki maga volt a kiegyensúlyozott nyugalom és szakmai biztonság, aki a hibákra és tévedésekre is szelíden, mosolyogva figyelmeztetett”. Egyik fő témája a tuberkulózis volt, amelyről írt tanulmányokat és felvilágosító előadásokat is tartott a város középiskoláiban. Tanítványai révén, mint pl. dr. Mandula Sándor, dr. Vigváry László és dr. Kemény Lajos, hozzájárult a megyei tüdőbeteg-ellátás megteremtéséhez is.
1957 és 1959 között a kórház igazgatói tisztét is ellátta. 1961-ben vonult nyugalomba, de nem szakadt el az egészségügytől, haláláig gyógyító munkát végzett. 1972. április 22-én hunyt el. „Lelkiismeretes munkájával, emberi magatartásával nagy megbecsülést szerzett úgy magának, mint kórházunknak” – olvashatjuk egykori munkahelyének gyászjelentésében. Emléktábláját, Tóth Sándor szobrászművész alkotását 2001-ben leplezték le.
(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)