Amiről az utcák mesélnek... - Képek a Zrínyi Ilona utcából 2.

Máj 12, 2024

A Zrínyi Ilona utca már a múlt század elejétől a korzó szerves része volt, akkor még, mint Városház utca, majd 1906-tól már Zrínyi Ilona nevével. Az itt található üzletek kirakatai bámészkodásra, vásárlásra csábítottak.

Ma is látható épületei közül legrégebben a római katolikus egyház plébániája épült, amelyet az 1890-es években bővítettek emeletesre, a mai formáját 1910-ben nyerte el, amikor a Zrínyi Ilona utcai oldalához toldalékot építettek. Ezt az 1912-ben emelt Általános Hitelintézet épülete követi, amelyben ma többek között a házasságkötő terem is található. Az utca páratlan oldalának elején pedig a római katolikus bérpalota magasodik 1928-tól.

A bérpalota szomszédságában, a kép bal oldalán láthatjuk azt az ötemeletes épületet, amelynek helyén a már korábban lebontott 3. és 5. számú házak álltak, bennük különböző üzletekkel. Az előbbi volt az ún. Csengery-ház, ahol pl. Gloviczky József fényképész 1911-ben megnyitotta műtermét. A modern bérház alapozási munkálatait 1965-ben kezdték meg és 1966 végén adták át rendeltetésének. Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy az épületben biztosítottak helyet a megyei napilap szerkesztőségének és az Állami Biztosító irodahelyiségeinek is, míg az emeleti részeken lakásokat alakítottak ki.

Ma már a képen az Általános Hitelintézet mellett látható épületek sem állnak, de ezekről majd a következő részben. Most még essék szó arról, hogy a nyíregyházi villamos utoljára 1969. május 31-én, éjfélig közlekedett, míg a kisvonat június 30-án dudált egy utolsót a városon keresztül haladva. Ezt követően álltak neki a kisvasút sínjeinek és a villamos felső vezetékeinek a bontásához a városközpontban. Ez az adat is segít a képek készítési idejének a meghatározásában, hiszen a síneket már felszedték és az utcát is aszfaltozták. Az időpont pontosabb meghatározásában majd a következő részben bemutatott kép fog a segítségünkre szolgálni...

 

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)

Előző hír
Közbiztonság, térfigyelő kamerákkal: jelenleg 309 működik a városban és hamarosan újabbakat...
Következő hír
Ipari park – Jelentős munkahelyteremtő beruházásokkal érkeznek az új cégek

Kapcsolódó híreink