Amiről az utcák mesélnek... - „Tenger harcon át”

Az elmúlt esztendő utolsó írásában arról emlékeztünk meg, hogy 85 évvel ezelőtt, 1939. december 25-én iktatták hivatalába Joób Olivér evangélikus lelkészt. Ezt követően illő, hogy röviden bemutassuk lelkészi szolgálatának legfontosabb állomásait is. Segítségül a „Tenger harcon át” című kötetet hívjuk, amelyben ifj. Joób Olivér írta meg édesapja élettörténetét.

Beiktatását követően Joób egyike lett annak a négy parókus lelkésznek, Túróczy Zoltán püspökkel együtt, akik mint szolgálattevő lelkészek vezették az akkoriban több mint húszezer főt számláló gyülekezetet. A lelkészek közötti munkamegosztásban Joóbra a belmissziói feladatkör hárult, aminek lényeges része volt az Evangélikus Nőegylet munkájának lelkészi oldalról történő támogatása, valamint a város szociális intézményeivel való együttműködés is. Közben szépen gyarapodott a családja és a katonai szolgálatát is teljesítette.

1946-ban már, mint az ifjúsági munkáért felelős lelkész próbálta a csehszlovák lakosságcsere kérdéseiben eligazítani a hozzá fordulókat, a hazatérő hadifoglyokat lelkileg istápolni, valamint a tanyai hívek lelkigon­dozását végezni. A fiatalok nemcsak mint lelki vezetőjükhöz fordultak hozzá, hanem egyéb ügyes-bajos dolgaikban is, úgy mint álláskeresés, családi nehézségek, párkapcsolatok stb. 1947-ben három hónapot Dániában töltött: részt vett egy tanulmányi konferencián, és felügyelte a magyar evangélikus gyermekek üdültetését.

1951-ben átvette Rőzse Istvántól az igazgató-lelkészi feladatokat, amelyeket a kommunista elnyomás árnyékában kellett teljesíteni. 1956. november 2-án beszédet mondott a nyíregyházi rádióban, ezért meghurcolták, s a következő években is, mint az egyházépítő papok egyikét, üldözték. A hívek tiltakozása ellenére, püspöke 1969 májusában Ostffyasszonyfára helyezte át, június 1-én búcsúzott gyülekezetétől. Azonban pár hónappal később motorbalesetet szenvedett és október 29-én elhunyt. Ma is szeretettel gondolnak rá, akik még ismerték, nevét pedig egy diakóniai intézmény őrzi.

 

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)