– A név: Carmen címmel Sediánszky Nóra, a színház művészeti tanácsadója készített egy szövegkönyvet a közismert történetből, amit az ő rendezésében mutatunk be – nyilatkozta lapunknak a fiatal művésznő. – A Carmen sok verziójával találkoztam már, köztük Bizet operájával is, és természetesen olvastam Mérimée kisregényét, ami valamennyi adaptáció alapjául szolgál. Különösen kedves történet számomra, mert nagy szerepe volt abban, hogy a férjemmel, Gulácsi Tamással összekötöttük az életünket. Mondhatni, utolsó csepp volt a pohárban.

„Kicsíptem magam”

Pár éve operát vetítettünk a magunk örömére a színházban. Sediánszky Nóra szokta hozni a felvételeket – több ilyen alkalom is volt régebben. Akkor én még nem voltam a társulat tagja, de azt mesélték a többiek, hogy mindig „megadják a módját”, úgyhogy kicsíptem magam, mintha operába mennék. Nóri aznap a Carment választotta, én pedig Tamást.

Nem a Nobel-díjra hajt

Mint Anita elmondta, bár 1845-ben írta Mérimée a kisregényt, mégis aktuális. Szerelem, elvakultság, birtoklási vágy, ösztön-létezés, szeretetlenség, magány, erő, kétségbeesés – az idők végéig tudná sorolni a műben megjelenő, máig az emberek életét meghatározó érzéseket. Ez is mutatja, a jó szövegek mindig aktuálisak, s az emberek nem változtak sokat az elmúlt kétezer évben. Férfi-nő gyakran játszik egy kapcsolatban, féltékennyé teszik egymást, de ő ezt kicsinyes dolognak, kétségbeesett lépésnek vagy infantilis módszernek tartja. Megvan a maga izgalma, de pengeélen táncol, aki így tartja éberen magát. – Az ész vagy a szív az elsődleges egy kapcsolatban? – kérdeztem. – Attól függ, hogy a Nobel-díjra hajtok-e vagy Tomira – felelte. (Friss házasként ez nem lehet kérdéses. – szerk.)

Kosik Anita

Vérforraló és szívszaggató zenék

– A partnerem az előadásban Nagyidai Gergő, aki Josét játssza, a szenvedélyes, egyenes navarrai férfit – tájékoztatott a művésznő. – Szegezdi Róbert „felel” az összes többi férfiért: ő maga az író, a torreádor és Carmen „mentora”, a félszemű Garcia is. Három nőalakba „tömörülnek” az andalúz asszonyok: a szűzies Pascualát Munkácsi Anita, a tapasztalt Mercedest Széles Zita, a bölcs Soledadót Horváth Réka személyesíti meg. Többek ők egyszerű nőknél! Az általunk játszott előadás nem opera, s bár remek dalok lesznek benne, a prózai részek aránya mégis nagyobb. Iszonyú nehéz, sűrű, vérforraló, szívszaggató zenék hangzanak el, köztük szefárd, ladino és flamenco dalok is, mind eredeti nyelven. Olajos Gábor gitározik, ütősökön Bíró Péter játszik. Az előadás szerves része a mozgás. A koreográfia alapjait Ladányi Andrea fektette le, az elmúlt két-három hétben pedig Lippai Andrea flamencotáncosnő és Túri Lajos Péter energiáiban fürdőztünk. Letisztult és kicsit szürreális teret tervezett Vereckei Rita. Egy folyamatosan szűkülő arénát kell elképzelni, ahonnan egy idő után nincs kijárat.

Asztalokat is hajigál

Anitától megtudtuk, nagyon szereti ezt a szerepét; közel áll hozzá, ugyanakkor kissé távol is. Olyan zenével találkozott, ami igazán szíven ütötte. Csodálatosan tehetséges emberekkel dolgoznak azon, hogy nagyszerűt alkossanak. Kedveli, mert nő lehet benne, aki állandóan táncol, asztalokat hajigál, függ, oszt, sziszeg, búg, gyűlöl, szeret, és néha nem csinál semmit. Gyakran ottmaradt próbák után gyakorolni, mert annyira tetszenek neki bizonyos részek. Örül, hogy egyre koncentráltabban tud próbálni, s végre le van kötve az összes energiája. Úgy érzi, egy ilyen szerepért érdemes színésznek lenni!

(Szerző: Sz. Kántor Éva)