„Apu, hiányzol! Apu, játsszunk?” – Keresztény ifjúsági találkozó a Szent Imre Gimnáziumban

A katolikus köznevelési intézményben 2021. november 20-án tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a FAVÉT (Fiatalok A Világ Életéért Találkozó), mellyel a résztvevők a Ferenc pápa által szintén az elmúlt hétvégére meghirdetett Ifjúsági Világnaphoz kapcsolódtak. A rendezvény minden évben egy adott témát közelít meg különféle programok és tevékenységek keretében, több száz fiatal részvételével és megmozgatásával – az idei évben természetesen a járványhelyzet előírásainak betartásával.

A nap középpontjában az Apaság állt, melynek aktualitását a Szent József Év és a Család Szentév adta. A fiatalok két misztériumjátékban, csoportbeszélgetéseken és az általuk választott ajándékkal azt mondták el, hogy hiányoznak az édesapák társadalmunkból és életünkből. Égető szükség van arra, hogy a gyerekek apa mellett nőjenek fel, és hogy a fárasztó hétköznapok végén is bizakodva kérdezhessék az édesapjukat: „Apu, játsszunk?”

Kisari Károly a Férfiak Klubja 2018-as II. Gránit Oroszlán Példakép Díj APA kategóriája győztese, a Rejtett Kincsek Down Egyesület Elnöke előadásában megerősítette az őt hallgatókat: váratlan, kihívást jelentő körülmények között is lehetséges apává válni és élni.

Kisari Károly

Gencsi Zoltán, a Reál-Fém Bt. ügyvezetője, nagycsaládos édesapa tanúságtételében arról beszélt, hogy milyen alapelvek szerint éli mindennapjait, hogyan osztja be az idejét, vállalva a felelősséget családjáért és alkalmazottjaiért úgy, hogy a gyermekeivel töltött minőségi idő maradjon a legfontosabb.

Gencsi Zoltán

Pintér Béla keresztény zeneszerző és énekes, aki maga is négygyermekes édesapa és immáron boldog nagyapa, szívet, lelket és kezeket felemelő koncertjével inspirálta az őt hallgató fiatalokat.

A misztériumjátékok százhúsz, a feladatra minden évben önként jelentkező fiatalt mozgattak meg: hetven gimnazista színpadi, és ötven társuk színpad mögötti összehangolt munkája eredménye volt a bibliai történetek megjelenítése.

„Megtanultunk csapatként dolgozni, teljesen egymásra figyelve és egymást segítve, leírhatatlan öröm volt a közönségben a könnyes szemeket látni és a tapsot hallani, és tudni, hogy sikerült. Már nagyon várjuk jövőre a következő FAVÉT-ot!” – írták visszajelzésükben a szereplők, szervezők, kellékesek és kórustagok.

 

Szerző: Nagy Éva, pedagógus, szervező

Fotók: Rubóczkiné Kiss Hajnalka, pedagógus