Átok- és rontáslevétel – Némi csalással a háttérben

A rendelkezésre álló adatok szerint a 45 éves nyírmihálydi lakos 2015. szeptember 6-án egy újfehértói boltban elegyedett szóba az ott dolgozó 29 éves nővel, akinek felajánlotta, hogy jósol neki. Az asszony azt mondta, hogy a fiatalabb nőt megátkozták, amit le tud venni róla, ha az „elátkozott” minden nála lévő pénzét nekiadja. Az eladó át is adta ötezer forintját, valamint három gyűrűjét, hogy a jós azok segítségével vegye le a rontást. A gyanúsított elvitte a gyűrűket, mert állítása szerint azoknak alaposabb spirituális tisztításra volt szükségük. Azt mondta, az ékszereket pár nap múlva 66 ezer forint ellenében hozza vissza – azért ennyiért, mert „ez az ördög száma”. A rendőrök az időközben gyanút fogó sértett bejelentésére szeptember 8-án érték tetten az asszonyt, amikor újra megjelent a boltban, hogy átvegye a pénzt. Mivel a gyűrűket visszaadta a sértettnek, előállítását követően N. S. Angélát csalás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki az Újfehértói Rendőrőrsön.

(Fotó: internet)