István István éppen tíz esztendeje, 2014-ben csatlakozott a Móricz Zsigmond Színház társulatához, ez idő alatt számos szerepben nyújtott kiemelkedőt. ő maga úgy fogalmazott korábban, hogy az Asszony asszonynak farkasa Leontinója igazán kedvére való, ráadásul főszerep volt számára, nagyon nagy élményként emlékszik az Illatszertár Sipos urára és a Delila dr. Horváth Páljára is, de a Bogáncsvirág Angusa mindent vitt.

– Jómagam – hely hiányában, így a teljesség igénye nélkül – feltétlenül kiemelem még Hersét a Közellenségből, a Görbe tükrökből pedig Millet szerepét, valamint A kisfiú meg az oroszlánok és a Pinokkió c. mesékben nyújtott alakításait is. Nyárról, előadásokról, szerepekről beszélgettünk.

– Nehéz újra felvenni a fonalat, ha régen, bár sokat játszott előadásokról van szó? Augusztusban a Rózsakert Szabadtéri Színpadon a Bolha a fülbe és a Legénybúcsú jelent ilyen feladatot számotokra.

– A Bolha a fülbe a mögöttünk álló évad előadása, a Legénybúcsút három éve játsszuk, igaz, nagy szünetekkel. Mindkettőre érvényes: már olyan szinten rutinná vált, annyira bennünk van, hogy egy laza felújító próba bőven elég a felidézésükhöz.

– Két vígjátékról beszélünk, így meg kell kérdeznem: színészként vígjátéki, vagy inkább drámai alkat vagy? Melyik műfajt szereted jobban?

– Szeretném magamról azt hinni, hogy sokoldalú színész vagyok... Színvonalas vígjátékokban nagyon szeretek komédiázni, Karinthyt idézve: a humorban nem ismerek tréfát. Az igazi, a valódi vígjáték ugyanis vérre megy. Úgy kell játszani, mintha egy tragédiát vagy egy drámát játszanál, mert a nézőt akkor tudod megnevettetni, ha elhiszi, hogy az a szituáció, ami az ő számára nevetséges, az neked élet-halál kérdése. Kedvelem a vígjátékokat, ugyanakkor természetesen nagyon szeretem a drámai szerepeket is, mert próbára teszik a színész lelkét és tudását.

– A Bolha a fülbe előadáson nem sokat vagy a színpadon. Mivel töltöd el az „üres” időt?

– A Bolha a fülbe speciális számomra, mert bár három felvonásos, én sem az elsőben, sem a harmadikban nem lépek színre, csupán a második elején-közepén és a legeslegvégén egy picit. Tehát két felvonásban nincs jelenetem, ezalatt a Bluetooth fejhallgatómon zenét hallgatok. Kellemes kikapcsolódás.

– Baptistenként bár nem hosszú a szereped, de érdekes a figura, akit játszol: hol felbukkansz, hol eltűnsz.

– ő tipikus francia bohózati figura. Ezekben a darabokban minden a félreértéseken alapul, a humor arra épül, hogy az emberek félreértik egymást. Én egy olyan kis figurát, egy idősebb embert játszom, akit felhasználnak arra, hogy egyes szereplőket félrevezessenek abban az erotikus hotelben, ahol a második felvonás játszódik. Néha, amikor nem kellene, beforgatnak egy ágyon a szobába, máskor ki. Az ebből fakadó félreértések adják a helyzet humorát. Pici feladat, de nagyon szívesen csinálom, óriási siker. Amúgy nekem ez már a második Bolha a fülbe előadásom, ezelőtt sok-sok évvel Szatmárnémetiben játszottam, akkor a doktor szerepét.

– A Legénybúcsúban egy úriembert, Mr. Wattot formálod meg, van egy fergeteges táncos jeleneted, kicsit nekivetkőzve – az első másodpercektől kezdve tapsviharban adod elő. Nehéz volt megcsinálni?

– Mindig szívet melengető, ha vastapsot kap a színész. A Játékszín előadásában, az ősbemutatóban ezt a szerepet Csonka András alakítja. Ez a figura – a szerző, Szente Vajk ismerte be – nincs úgy megírva, mint a többi szerep. A Játékszín esetében az a poén, hogy egyszer csak megszólal az egyvelegben Csonka Pici egyik saját dala. Nyilván itt ezt nem lehetett ugyanígy megcsinálni (esetemben nem volna poén), ezért meg is kérdezték, vállalom-e ezt a táncot, Pici dalát kivéve. Azt feleltem, ha már úgyis benne vagyok, persze, komédiázzunk. Természetesen beleadok mindent, és tényleg, pár másodperc után már vastaps kíséri az alakításomat. Élvezem, mert sikere van.

– Egyébként táncos lábú vagy?

– Nem! Istenigazából nem szeretek táncolni, bár a koreográfusaim mindig azt mondták – mert sok zenés darabban játszottam –, hogy hazudok, pedig tudok. Tudok, de nem szeretek.

– A színészek egy része életében ez az évszak a pihenésé, mások végigjátsszák a nyarat. Neked melyikből jutott több?

– A pihenésből. Szerencsére a júliusom teljesen szabad volt, tíz napra el tudtam utazni a párommal Görögországba. Augusztusban Nyíregyházán és Debrecenben is előadjuk a Bolha a fülbét, a Legénybúcsút csak itthon.

– Milyen várakozással tekintesz az előttünk álló évadra? Négy előadásban láthatunk majd: A padlás, Pacsirta, Alul semmi és A király beszéde. Kettő közülük musical.

– A padlás érdekes történet az életemben. Huszonvalahány éve a Rádiós szerepét osztották rám, az én énekhangomnak az volt a megfelelő. Most már, 58 évesen nyilván nem játszhatom el. Meglepődtem, hogy itt a Révészt kaptam meg, akiről úgy gondoltam, fiatal színésznek való, de rájöttem: kortalan. Az egyik legjobb szerep A padlásban, a szellemek közül az egyik főszerep. A Pacsirta konkrét szereposztását még nem ismerjük. Az Alul semmi Broadway musical, melyben munkanélkülivé vált melósok kitalálják, hogy sztriptíz táncból keresik majd a kenyerüket. Egy nyugdíjast játszom benne, akinek Csődör a beceneve. A király beszéde nagyszerű film, s tudom, hogy színpadi változatát több helyen is bemutatták. A leendő király apját, az öreg királyt játszom, aki meghal a darab elején.

Nagyon nehéz évadnak ígérkezik négy nagyszínpadi előadással, az egyik jön a másik után. Gyakorlatilag pihenő nincs, amint megvan az egyik bemutató, kezdem a másik próbafolyamatát. Természetesen, mint mindig, állok a kihívások elé.

– Haltál már meg színpadon?

– Igen, többször. Például A kőszívű ember fiaiban Palvitz Ottóként, vagy Nyíregyházán az Asszony asszonynak farkasában, ahol a nyílt színen gyilkoltak le véres jelenetben.

– Hogyan érzed most magad a bőrödben?

– Köszönöm, jól. A magánéletem rendben, van egy csodálatos párom.

(Szerző: Kováts Dénes)