Ausztria nemzeti ünnepe alkalmából tartottak fogadást

Az Osztrák Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából tartott fogadást dr. Barabás László tiszteletbeli konzul csütörtökön a Városházán. Az eseményen jelen volt az Osztrák Kulturális Fórum budapesti igazgatója is. A fogadás célja, hogy a nyíregyházi közösség megismerje az osztrák nemzeti ünnepet, és a történelmen átívelő partnerséget segítse elő.

"Österreich ist frei!" – hangzott el 68 éve, mikor október 26-án alkotmányba foglalták Ausztria örökös semlegességét, ezzel a második világháború befejeződése után tíz évvel az ország visszanyerte teljes szuverenitását. Ezt ünnepelték csütörtökön a Városháza Krúdy termében. Bizonyára sokan tudják, hogy Nyíregyházán működik egy osztrák tiszteletbeli főkonzulátus, tiszteletbeli konzul pedig a Bessenyei György Tanárképző egykori német tanszékének vezetője dr. Barabás László. A képviselet a partnerség mellett az osztrák állampolgárok rendelkezésére áll a hivatali ügyekben is. Magyarország és Ausztria kapcsolata a történelmi múlton kívül elsősorban a szomszédságból ered, említésre méltó a turisztika, valamint a diplomácia területe.

A gazdasági kapcsolatok szintén élénkek. Csak ebben a vármegyében… A magyar külképviselet látja el az osztrák külképviseletet Moldáviában. EU-s miniszterelnöki megbeszélés, ahol a magyar miniszterelnök akadályoztatva volt, és a kancellár képviselte a magyar álláspontot is.

- mondta dr. Barabás László az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulja.

A csütörtöki eseményen jelen volt Christian Autengruber, az Osztrák Kulturális Fórum budapesti Igazgatója, mely osztrák és magyar vonatkozásban foglalkozik többek között a kultúrával a művészettel és az oktatással.

Mindig az összekötő elemeket keressük az osztrák és a magyar kultúra között. Így például tavaly volt egy rendezvényünk, ahol mindkét fél megtudott jelenni. A walzert – amiről itt is szó lesz – nagyon szeretik táncolni Ausztriában és az Magyarországon is. Éppen ezért osztrák művészek bemutattak egy ilyen darabot a Magyar Táncszínházban. Tehát mindig az összekötő, azonos elemeket keressük.

 – mondta el Christian Autengruber, az Osztrák Kulturális Fórum budapesti igazgatója.

 Az Osztrák Kulturális Fórum igyekszik a mindennapokban is partnerségi kapcsolatot kialakítani a magyarokkal. Az igazgató elmondta, főként a művészetek és a kultúra területét kívánják erősíteni, de támogatnák például a német, mint idegennyelv megjelenését.

Kapcsolódó galéria

Az Osztrák Köztársaság nemzeti ünnepe Nyíregyházán