Autópálya a határig

A közel 40 kilométeres gyorsforgalmi utat úgy tervezik meg, hogy később autópályává fejleszthető legyen. A beruházó NIF Zrt. közzétette az M34-es gyorsforgalmi út tervezői közbeszerzésének eredményét. A munkákat az UNITEF-83 Zrt., a RODEN Kft. és a TURA-Terv Kft. végezheti el. A nyertesek feladata a Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszon az engedélyezési terv elkészítése, a jogerős építési engedélyek beszerzése, valamint a kiviteli terv elkészítése. A projekt az M3-as autópályáról az ukrán határ záhonyi elérhetőségét biztosítja majd. Az M3-as eddig Vásárosnaményig készült el. Innen egyrészt az északi irányban megépülő M34-essel érhetjük majd el Kárpátalját, másrészt a keleti irányban folytatódó M3-assal, aminek végpontja az újonnan megépülő Beregdaróc-Beregdáda határátkelő lesz. Az autópálya a román határt a Debrecen irányában kivitelezett M35-össel és az M4-essel, a szlovák határt a még meghosszabbítandó M30-assal fogja elérni. Az M34-es mintegy 39,3 kilométer gyorsforgalmi útként jön létre, a 41-es út és az M3-as csomópontjától indul, és a 4-es főút záhonyi csomópontjáig épül meg. A projektben kétszer két forgalmi sávos, fizikai elválasztással rendelkező gyorsforgalmi szakaszt építenek 6 külön szintű, és 1 szintbeni csomóponttal. Emellett megépül egy komplex és egy egyszerű, az út két oldalán elhelyezett pihenőhely, valamint egy mérnökségi telep. A hirdetményből kiderül, a tervezésnél figyelembe kell venni, hogy az autóút hosszabb távon autópályává fejlesztendő. A nyertesek feladata a nyomvonal kormányrendelettel való megállapításához szükséges dokumentáció elkészítése is.

Szoboszlai Tibor