Pénteken az 1956-os októberi eseményekre emlékeztek, és tisztelegtek a hősök, mártírok előtt a nyíregyházi önkormányzat tisztségviselői, intézmények munkatársai és nyíregyházi diákok. Hagyományosan körbejárták ’56 nyíregyházi eseményeinek helyszíneit, ahol emléktábla vagy emlékmű áll, és a 65. évfordulón is arra figyelmeztették az utókort, hogy soha máskor ne engedjen a zsarnokságnak.

A magyar történelem legfényesebb 20 napjaként szokták emlegetni az 1956-os októberi eseményeket. Bár a forradalom híre Nyíregyházára csak október 26-án jutott el, de Szilágyi László és Tomasovszky András azonnal a forradalmi tömeg élére állt. Megszervezték a Nemzetőrséget, vigyázták a rendet, és tartották a kapcsolatot a budapesti vezetőkkel.

Az egykori ÁVÓ épületén elhelyezett emléktáblánál kezdődött ebben az esztendőben is a főhajtás, a koszorúzás, az Apáczai iskola diákjainak jelenlétében. A néhai miniszterelnökre emlékeztek aztán a Kodály iskola diákjaival, az 1989-ben ugyan megkésve, de méltó módon elbúcsúztatott és újratemetett Nagy Imre domborművénél.

„A reménytelen harc november 11-ig tartott. A forradalom és szabadságharc leverése után, és az azt követő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért. Több mint 21 ezer személyt börtönöztek be, 16–18 ezer főt internáltak. Körülbelül 200 ezer ember hagyta el az országot, és egy egész nemzet önálló akaratának elfojtását hozta” – olvasta a szomorú adatokat a Kodály Zoltán Általános Iskola diákja.

A mi felelősségünk az, hogy az utánunk születetteknek adjunk olyan iránymutatást, mely érthetővé teszi a nemzet sorsát, megmutatja a bűnöket, erősíti az összetartozás tudatát, és történelmi tanulságokkal is szolgál – fogalmazott a koszorúzás után az alpolgármester.

„Ez egy hosszú történet, mert igazából 1945 után indul el, amikor Szovjetunió szabadította fel – úgymond – az országunkat, meg egész Közép-Európát, egészen Bécsig, és Berlin vonalig. Igazából a kommunista ’48-49-es hatalomátvétel után indul egy olyan mozgalom, mely Nagy Imre személyében ölt testet ’53-ban és ’53 után. Az a baj és a szerencsétlensége a magyar forradalomnak, hogy van egy nemzetközi egyezmény, amely 1955-ig Bécs és Berlin elfoglalt területeinek az ellenőrzését az oroszokra hagyta. Az oroszok 1955-ben kezdték a csapatkivonást, és ’56 végére, október közepére Magyarország területét már majdnem teljesen elhagyták az utolsó harcoló szovjet alakulatok. Ekkor indul igazából a magyar forradalom, amiből majd szabadságharc lesz. Nyilván itt nagyon sok politikusnak, Nagy Imrének, Maléter Pálnak, és sok olyan magánembernek van ebben fontos szerepe – mint itt, Nyíregyházán is többeknek, akiket kivégeztek, és akikre emlékezünk –, akik viszik a forradalom hírét. Az, hogy ezt a hatalom erőszakkal reagálja le, az benne szokott lenni a történelem kártyái között, és a halottak sajnos áldozatai voltak ennek a kornak. Nyilván el kellett telnie 40 évnek, míg az igazságot helyre tudta tenni maga a történelem, és sajnos a történelem csak ismétli önmagát, ha nem képes arra, hogy igazságot is tegyen” – nyilatkozta dr. Ulrich Attila alpolgármester.

A Nagy Imre-dombormű után a börtönnél folytatódott az emlékezés, ahol ’56 mártírjait tartották fogva, és végezték ki. Szilágyi László, Dandos Gyula, Bán István, dr. Babicz Béla és Rácz István emléktáblájánál hajtottak fejet az emlékezők. Délután az Északi temetőben az ’56-os mártírok sírhelyénél és az ’56-os kopjafánál helyezték el az emlékezés koszorúit.

A köszöntőkben megidézték az úgynevezett zöld irodaház vörös csillagját, a Kossuth gimnázium forradalmi szerepét, és szóltak a Damjanich Laktanyánál eldörrent sortűzről is, melynek szerencsére nem volt halálos áldozata.