Az Anconai már fogalom

A Móricz Zsigmond Színház valóban legendássá vált produkciójáról a hősszerelmest kérdeztük. Petneházy Attila – azaz a darabban Lucrecio – számára ugyanis több mint nyári felüdülés lubickolni a strand helyett az ovációval kísért előadásban: Nyíregyháza országgyűlési képviselője néhány órára visszatérhet a civil hivatáshoz.

– Most ennyit engedtek a teendők, de nem panaszkodhatom, mert a Pécsi Országos Színházi Találkozóra meghívott és sikerrel szerepelt Túl zajos magány című előadásban is részt vehettem. Előbbit nem igazán sokszor kellett újra próbálnunk: egy alkalom is elég volt, hogy a társulat, a régi játszótársak újra felfedezzék a játék és a közös örömködés ízét.

A galériában található képeink az Anconai szerelmesek 2 július 15-ei előadásán készültek.

Pedig a nemrégiben a teátrum örökös tagjává választott Tasnádi Csaba rendezésében futó Anconai szerelmesek tulajdonképpen egy „véletlennek” köszönheti a bemutatását. Éppen a színház felújítása zajlott bő másfél évtizede, mikor a társulat elkezdte próbálni az aktuális évadnyitó darabot. Aztán pár hét után úgy érezték: nem lesz elég erős a kezdés, így újat választottak. Az Anconaira így feleannyi próbaidő maradt, de zajos közönségsiker lett belőle.

– Talán elég csak annyi: a finálét a premier délelőttjén próbáltuk, még a „régi” művelődési központ színpadán. Sőt, a dalaim közül az egyiknek a végleges, előadásra szánt zenei alapjával is csak aznap este találkoztam, „élesben”, a zenei vezető Kazár Pali nyugtató szavaival kísérve. Ezzel együtt, a közönség a végén felállt, „hujjogott”, mi pedig holtfáradtan pislogtunk: „gyerekek, ez óriási siker!” – emlékszik vissza Petneházy Attila.

Nyíregyházi sikerszéria

Budapesten sem játszották ennyit a darabot, Nyíregyházán a 16. éve levehetetlen a repertoárról. Mint a „hősszerelmes” (a bemutató időpontjában éppen ez a szerep illet rá leginkább, a kora miatt) mondja, már tavaly is megígérték, hogy ez lesz az utolsó, meg most is. Ő már nem hiszi... – A szombati előadás előtt Horváth Margit kolléganőm kinézett a színfalak mögül és azt mondta, nem hiszi, hogy a pénteki, pótszékes telt házat felül lehet múlni. Még a karja is libabőrös lett a látványtól... Egy társaságban nemrég előkerült az Anconai, s volt, aki nem hallott róla. Egy társam neki is szegezte kérdést: „Te nem Nyíregyházán élsz… ”? Ez az ANCONAI, csupa nagybetűvel, ami fogalommá vált.

[REKLAM]

A múlt heti előadás(ok) pedig, ha lehet, még szórakoztatóbbak voltak. Petneházy Attila azt mondja: az elején lement néhány, előre megírt mondat és poén, udvarias, halk nevetgélések kíséretében. Aztán mikor megszületett az első friss, improvizatív mondat és tréfa, „elszabadult a pokol”, s mindenki hozzátette a magáét – ami belefért, a közönség lelkes visszajelzéseivel.

Lánykéréssel fűszerezve

A kellemes nyárestét pedig még egy érdekesség színesítette: hivatalos lánykérés is zajlott a produkcióba ágyazva, igaz, nem a színpadon, hanem a nézőtéren. Gergő, a darab egyik szereplője, a tánckar tagja egy hónapon keresztül szervezte, hogy megismerkedésük második évfordulójára az egyik kedvenc előadásukon, az Anconai szerelmesek alatt kérhesse meg annak a nőnek a kezét, aki mindennél többet jelent a számára. –  ő a mindenem, a legszebb, a leggyönyörűbb, a legokosabb. Ő a szerelem, a NŐ! – mondta. A meglepő lánykérés örömkönnyeket csalt Adél szemébe, aki természetesen igent mondott.

Tarczy Gyula

(Fotó: Trifonov Éva)