Az élet összeráz: Szabó Győző love storyja

Szabó Győző napjaink egyik legfoglalkoztatottabb filmszínésze, elég csak a nemrég bemutatott Valami Amerika 3-ra utalnunk, miközben egy hónap alatt legalább tíz különböző színházi előadásban játszik, közülük a Loveshake-et Nyíregyházán is láthatjuk. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2018. március 9-i számában)


Az elsõ személyes találkozásunk helyszíne a saját étterme volt, ahol a neves mûvész néhány hónappal ezelõtt maga szolgálta fel számunkra az ínyencségeket, közben alkalmat adva egy kis beszélgetésre is. Akkor még nem tudtam, hogy hamarosan láthatjuk a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán, ahol a párjával, Rezes Judittal közös mûsorukat mutatják be április 3-án. Honnan származik a Loveshake ötlete? – kérdeztem tõle elõször.

Világslágerektõl a rockig

– Mindenképpen szerettem volna együtt dolgozni Judittal, akivel évek óta egy párt alkotunk – felelte a Nyírbátorból származó mûvész. – Õ a Katona József Színház tagja. Mindkettõnknek megvan a saját élettere, kiharcolt szerepe a „hierarchiában”. Úgy gondoltuk, jó lenne kicsit elszakadni a kõszínháztól, s együtt létrehozni egy produkciót. Nem találtunk kedvünkre való darabot, ezért úgy gondoltuk, saját magunkról kellene beszélnünk. Egyre mélyebbre ástunk a közös életünkben azzal a céllal, hogy utat mutassunk másoknak is a párkapcsolatok terén. Megkerestük Enyedi Éva dramaturgot, zenéket válogattunk Wagner-Puskás Péterrel, majd Kurucz Sándor és Lehoczky György koreográfusok segítségét kértük, hiszen a prózai szövegek mellett élõzenei kísérettel dalok is elhangzanak az összeállításunkban. A zenei anyagunk nagyon változatos: világslágerek, kevésbé ismert dalok, rap, rock, jazz egyaránt lesz benne. A díszlet és a jelmezek is közös munka eredményeképpen születtek meg.

Hullámvasút a szerelem

Mint lapunknak elmondta, a Loveshake – Az élet összeráz cím az õ ötlete volt. Elmondják a mûsorban, hogyan lehet és hogyan nem szabad élni egymással. Bár megjelenítenek fiktív történéseket is, picit eltúloznak olykor dolgokat, de ezeknek legfeljebb 20 százaléknyi az arányuk. Megmutatják szerelmük fényeit és árnyait is. A szép benne az elsõ, majd a késõbbi ismételt egymásra találás, a frissesség, ám egy idõ után könnyen megszokottá válhat egy kapcsolat. Furcsa hullámvasút két ember együttélése. Bár homlok­egyenest ellentétes természetûek Judittal, ám dacolva az idõ múlásával, mégis kitartanak egymás mellett. A kommunikáció hosszú ideig hiányzott a kapcsolatukból, a kimondatlan problémák azonban feltolulhatnak. Megtanulták, hogy mivel szeretik egymást, nem akarják elveszíteni a másikat, ezért meg kell beszélniük, ha bántja õket valami.
A mûsor során egy shakerbe teszik az eltelt évek emlékeit, tapasztalatait, összerázzák, s remélhetõleg valami roppant ízletes koktél kerül végeredményként a nézõk elé. Õ, mint a gasztronómia területén jártas szakember, alighanem ismeri a legjobb recepteket.

(Szerzõ: Sz. Kántor Éva)


(Fotó: Rezes Judit és Szabó Gyõzõ a Loveshake címû előadásban)