Az Év Kiállítása elismerő oklevében részesült a „Petőfi az étlapon”
2023. november 14-én, kedden adta át a Pulszky Társaság „Az Év Kiállítása” elnevezésű kitüntetéshez kapcsolódó elismeréseket a Budapesti Történeti Múzeumban. A díjátadó ünnepségen dicsérő oklevélben részesült a Sóstói Múzeumfalu időszaki kiállítása – a Petőfi az étlapon –, amely 2022. október 28-a és 2023. június 4-e között fogadta a látogatókat.
A Nemzeti Kulturális Alap Ideiglenes Kollégiuma a Petőfi 200 esztendejében kiírt egy pályázatot, az emlékévhez kapcsolódó kiállítások megrendezésére. A Sóstói Múzeumfalu bemutatójának kurátora sikeres, kreatív ötlettel oldotta meg a feladatot, mely dicsérő oklevelet érdemelt. Nagydíjas lett a témában a Textilmúzeum, illetve a Kiskőrösi Petőfi Emlékház tárlata.
„Nem rendelkezünk Petőfi-relikviákkal, nincsenek Petőfi-kézirataink, viszont Petőfi költészetében is jelen vannak azok a néprajzi vonatkozású szavak, amelyek ma megnehezítik a tanulók életét. Ők lettek tulajdonképpen a kiállítás célcsoportja. Úgy gondoltam, hogy olyan szerszámokat, tárgyakat, eszközöket, viseletdarabokat mutassunk be, amelyek ezekben a költeményekben megjelennek. Ezzel segítjük a pedagógusok munkáját is. Ez volt az alapötlet, hogy egy verses vendéglő díszletei között, interaktív módon, tehát digitális étlapról hallhatták a Petőfi-verseket. Ugyanakkor a fiktív vendéglő falán találkozhattak más, Petőfivel pályatárs, vagy éppen kortárs költők verseivel, amelyek ugyanazzal a néprajzi tartalommal bírtak, mint a Petőfi-versek is”
– fogalmazott Kosztyu Brigitta muzeológus.
A vendégkönyv bejegyzése is arról tanúskodik, hogy meglepte a látogatókat, és szerették a bemutatót, hiszen nem szokványos, hogy egy vendéglő falai között – vitrinek és tablók nélkül – találkoznak kiállítással. A Petőfi Irodalmi Múzeum meghívta a Petőfi utak programba a tárlatot. Így sikerült, hogy határokon belül és határokon túlról is érkeztek diákok meg pedagógusok, több mint 1300-an. Májusban már a zárás előtti finisszázs eseményeiről értesítettük nézőinket, aztán lebontották a kiállítást.
„Nagyon sok múzeum pályázott erre a megtisztelő címre, hiszen 23 múzeum nevezett különböző kiállításokkal, három kategóriában. Ebből két kategória volt az, ami tulajdonképpen díjazást kapott. A 10 millió alatti és a 10 millió fölötti beruházások. A 23 múzeumból 16 intézmény kapta meg a jelöltség megtisztelő kitüntetést. Ebből a két díjazott mellett 6 dicsérő okleveles lett. Ilyen lett a miénk is. Azt gondolom, hogy ez a 18 millió forintos támogatással elkészült kiállítás nem tud versenyezni az országos múzeumok több száz milliós kiállításaival, viszont értékelte a zsűri, hogy mi nagyon innovatív módon próbáltuk bemutatni azt a tartalmat, amihez nagyon kevés műtárgy kapcsolódott, de annál több kreativitás és rengeteg játékosság”
– tájékoztatott Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója. A Petőfi az étlapon című kiállítás Petőfi költeményeinek néprajzi tartalmára világított rá, párhuzamba állítva ezeket pályatárs és kortárs költők nyelvi leleményekben gazdag műveivel. A kurátor egy fiktív vendéglő díszletei közé álmodta a kiállítást, amely valós ételek helyett szellemi táplálékot kínált: betérő vendégei Petőfi-verseket „rendelhettek” a virtuális étlapról, amit azon nyomban el is „fogyaszthattak”, vagyis meghallgathattak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeinek tolmácsolásában. A versekhez a digitális tartalom részeként játék és kisfilm is kapcsolódott annak érdekében, hogy növekedjen a látogatók nyitottsága az új és különleges élményekre, tartalmat kapjanak a népélethez tartozó szavak. A Petőfi-kiállítás után a múzeumfalu nyugalmazott igazgatója, dr. Pál István tányérkiállítása látható november 30-ig a múzeumfalu fogadótér galériájában.
A versekben Petőfi számos olyan háztartási eszközt, szerszámot, viseletdarabot említ, amelyek a régi, falusi hétköznapokhoz tartoztak. Ezek a népélethez kapcsolódó szavak a szépirodalomban élnek tovább, ami egyben azzal a nehézséggel is jár, hogy a közoktatásban résztvevők egyre nehezebben értik meg a tananyag részét képező, ún. klasszikus szövegeket. A kiállítás erre a problémára reflektált, a versekben említett tárgyak, viseletdarabok bemutatásával, egykori használatukat magyarázó szövegek, rajzok, archív fotók segítségével. Ugyanakkor a tárlat betekintést adott Petőfi szatmári tartózkodásainak folklór vonatkozásaiba is.
A keddi ünnepségen hat kiállítást ismertek el dicsérő oklevéllel. A Sóstói Múzeumfalu kreatív kiállítását elismerő kitüntetést Baloghné Szűcs Zsuzsanna, az intézmény igazgatója és Kosztyu Brigitta muzeológus, a kiállítás kurátora vette át azon munkatársak és cégek nevében is, akik közreműködésükkel hozzájárultak a sikerhez.