Bajnok lett a Doktor Úr! – Módy Tóbiás sikereire a fővárosban is felfigyeltek

Mozgalmas egyetemi évek

Tóbiás a margitszigeti évek után Debrecenbe tette át székhelyét hiszen felvételt nyert a Debreceni Egyetemre. Eközben a DVSE csapatában pólózott, majd 2012-ben Ő maga szervezte meg az egyetemi pólócsapatot. Az egyetemi évek mozgalmasan teltek, hiszen egyszer nyert MEDIKUS Kupát (2018) míg kétszer Egyetemi és Főiskolai Vízilabda Bajnokságot csapatával (2017, 2018). Ez utóbbi sikerből a másodikat éppen az elmúlt héten a Kőér utcában rendezett négyes döntőben. Általános orvos hallgatóként a 2014/15-ös tanévben megkapta az Egyetem Kiváló Sportolója kitüntető címet.

Az Aqua Se (Gyerek 2004-es) OB csapatának tagjai, Szilágyi Csongor edző és Módy Tóbiás (serleggel).

Új célok az életben

Tóbiás most új célok és kihívások felé tekint, hiszen az egyetemi csapatból idén „kiöregedett” és időközben ledoktorált. Jelenleg rezidensként dolgozik és a DVSE OB I/B-s csapatában vízilabdázik. Elmondása szerint mindig büszke lesz arra, hogy az Aqua SE volt nevelőegyesülete. Manapság is kapcsolatban áll egykori csapatával, hiszen a hazai bajnoki mérkőzéseken gyakran vállal orvosi felügyeletet.

Serleg és orvosi táska

Tóbiás a hétvégi Nagykanizsa elleni bajnoki mérkőzésre kivételesen nem csak orvosi táskáját, de 2018-as bajnoki serlegét is elhozta a Sóstói uszodába.

Szívből Gratulálunk!

 

Forrás: Aqua Sport Egyesület

A borítóképen Kántor Gábor , Módy Tóbiás (serleggel) és Szakács Roland az Aqua SE edzői láthatóak.