Bal József mesés lovagi tornát rendez

Az olvasópróbán kiderült: az eredetileg egyszemélyes darabbal kapcsolatban Bal Józsefet „elkapta a dili, hogyan lehetne ebből egy több személyes előadást varázsolni”. A karakterek elosztásában a színészek viszonylag szabad kezet kapnak, mivel a rendező „a színészekből szeretne kiindulni”. A verses szöveggel való első ismerkedés során úgy tűnt, nem kérdés, kihez melyik szerep áll a legközelebb. „Ez tipikusan egy olyan szöveg, amelyre 2-3 hét múlva szinte már rá sem lehet ismerni” – mondta el a rendező, majd hangsúlyozta: a jelenetek kidolgozásában fontos szempont lesz, hogy a gyerekek nem csak a közönség soraiból befolyásolhatják egy-egy szereplő döntését, de a kiválasztottak maguk is részt vehetnek majd a színészekkel való játékban, akiket minden esetben egy-egy színész animál. Mindeközben a bábfigurákról sem fognak megfeledkezni, akárcsak a zenéről, amelyet Kazár Pál fog szerezni.

Bemutató: 2017. április 14. MŰvész Stúdió
Rendező: Bal József

A darabot játsszák:

KOSIK ANITA

RÁK ZOLTÁN

ILLYÉS ÁKOS

DÉZSI DARINKA

(Fotó: Harsányi Zoltán)