Be kellett érni egy ponttal - döntetlent játszott az NYKC a Debrecennel

 Visszavágásra készült a DEAC ellen a Nyíregyházi KC a férfi kézilabda bajnokságban. A nyírségiek ősszel kikaptak Debrecenben, és az már az első félidőben látszott, hogy ezúttal is nehéz dolga lesz Bécsi János együttesének. Sok volt hazai oldalon a pontatlanság, főleg támadásokban az eladott labdák száma volt magas. Varga László vette hátára az együttes, a hazai gólok felét ő szerezte ekkor. A védekezés rendben volt, így az első félidőben mindössze 11 gólt kapott az NYKC - viszont csak 10 gólt lőtt. Fordulás után három góllal is vezetett a DEAC, majd kettős emberelőnybe került. Érdekes módon ez épp a Nyíregyházát hozta fel, kétszer is eredményesek voltak a mieink, majd egyenlítettek. A hajrában a vezetést is átvette az NYKC és az utolsó percben támadhatott, de egy eladott labda után Dobos egyenlített, az utolsó 40 másodpercben pedig nem tudott gólt lőni a hazai gárda, így maradt a döntetlen. 

Nyíregyházi KC - DEAC 20-20 (10-11)

NYKC: Oláh - Vasas 2, Kurbely, Varga 7, Gubó 4, Székely 1, Gidai 1 

Csere: Gadnai (kapus), Boda, Dobi, Tóth 1, Nagy 2, Horvácki 2

Vezetőedző: Bécsi János 

DL