Befejeződött a „SuliMoped” program

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is befejeződött a „SuliMoped” program, mely az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával három általános iskola diákjainak tette lehetővé díjmentesen segédmotoros kerékpár vezetői engedély megszerzését. A programba többlépcsős rendszeren keresztül választották ki azt az ötven gyereket, akik a tantervi órakereten kívül sajátították el először az elméleti, majd a gyakorlati ismereteket. A tanév végéig 39 diák szerezte meg élete első vezetői engedélyét.

A nyíregyházi Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2016. június 25-ei tanévzáró ünnepségén Szikszai Tihamér c. r. alezredes, a megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára gratulált a jogosítványt megszerző gyerekeknek.

police.hu