Bezárta a Posta a sóstógyógyfürdői hivatalt is: az állami cég a kereslet csökkenésével indokol
Augusztus közepén egyoldalúan arról tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. az önkormányzatot, hogy a Sóstógyógyfürdői Postát a nyár végével bezárja. A városháza részletes indoklással kérte válaszlevelében a döntés megváltoztatását, ám a cég elnök-vezérigazgatója az utolsó nyitvatartási napon kelt levelében rögzítette: postai szolgáltatás nyújtása a továbbiakban azon ingatlanban már nem végezhető, helyette a sóstóhegyit ajánlja a nyíregyháziaknak – de ők maguk nem tájékoztatták erről széles körben az érintetteket.
Szerkesztőségünk Pató Istvánt, a városfejlesztési és városüzemeltetési osztály vezetőjét kérdezte a részletekről.
Folytatják a bezárássorozatot
Mint ismert, a Magyar Posta Zrt. 2022-től kezdődően több postát is bezárt Nyíregyházán. A 8 szolgáltatási hely megszüntetésével településrészek maradtak posta nélkül, ezek egy részének „visszanyitása” csak az önkormányzat hathatós közreműködésével, vállalkozók bevonásával sikerült – noha a városnak ez egyáltalán nem feladata. Ennek a folyamatnak volt egy nem várt, előre nem látható folytatása, hogy a Magyar Posta Zrt. hivatalos levélben augusztus 12-én az önkormányzattal közölte: szeptembertől megszünteti a Sóstógyógyfürdői Posta működését. Az önkormányzati válaszlevélben a polgármester érthetetlennek és felháborítónak tartotta az előzetes egyeztetés nélküli, újabb egyoldalú döntést, a nyíregyháziak kárára.
Nem az önkormányzat dolga lenne
– Köztudomású, hogy Sóstógyógyfürdő a város idegenforgalmi központja, közel 4000 lakossal és rengeteg turistával. Ezért is tartottuk érthetetlennek a döntést. És azért is felháborító, mert nem volt semmi előjele, és a korábbi postabezárásokhoz hasonlóan, egyeztetés nélkül, egyoldalúan hozták meg ezt a döntést is. Szintén furcsálljuk, hogy noha állami feladatról van szó, a városra hárítják a probléma megoldását azzal, hogy keressünk vállalkozókat postapartnernek. Csakhogy a magánszolgáltatók bevonása sem könnyű, az elmondásuk szerint ugyanis rendkívül kedvezőtlen a posta által diktált feltételrendszer. Emellett az önkormányzat a mobilpostai szolgáltatás számláját is fizeti Butyka, Rozsrétszőlő és Felsősima városrészeken, miközben ez sem a város dolga lenne. Ezzel együtt mindent megteszünk ezek érdekében, de az önkormányzat nem egy szolgáltató, és újra hangsúlyoznánk, hogy tisztán állami feladatról van szó
– nyilatkozta Pató István.
Visszaeső kereslet, költséghatékonyság az indok
Pató István hozzátette, az augusztus 30-án, tehát az utolsó nyitvatartási napon keltezett válaszlevelében a cég elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, még így is 9 postával állnak a városban rendelkezésre, ami hivatkozásuk szerint jelentősen meghaladja a jogszabályi kötelezettséget, ami olvasatukban mindössze 4 lenne. Indoklásukban kiemelik, a digitalizáció elterjedésével a hagyományos postai szolgáltatások iránti kereslet jelentősen csökkent, kimutatásuk szerint Nyíregyházán 40 százalékkal. A költséghatékony működés pedig elvárás az állami tulajdonú vállalattal szemben.
A sóstóhegyit ajánlja a Posta
A Magyar Posta Zrt. válaszlevelében részletezi a megváltozott ügyfélszokások alapján tett fejlesztéseit, beleértve az iCsekk szolgáltatást, a városban 8 ponton elérhető csomagautomatáikat, és a Bethlen Gábor utcai 1-es Postán az országban elsőként, nonstop postai ügyintézésre kialakított ügyfélteret. Egyúttal leszögezték: postai szolgáltatás nyújtása a továbbiakban a sóstógyógyfürdői ingatlanban már nem végezhető, helyette a sóstóhegyit ajánlják az érintett városrész lakosságának. Pató István összegezte: a Posta csak az önkormányzatot tájékoztatta, azt is eléggé késve, a nyíregyháziak felé tudtukkal nem kommunikálták hatékonyan az újabb egyoldalú döntésüket.