Bezártak az óvodák – Ügyeletes intézmények fogadják a kicsiket

Hétfőtől megváltozott a gyerekek összetétele az Eszterlánc Északi Óvoda Székhelyintézményében, hiszen megkezdődött a nyári szünet Nyíregyháza óvodásainak is. A korábbi években minden gyermeknevelési intézmény öt hétre zárta be kaput, 2016-ban azonban mindössze négy hetet kell a szülőknek megoldani. Aki azonban erre az időre sem tudja gyermeke felügyeletét biztosítani, lehetősége van arra, hogy másik, ügyeletes óvoda szolgáltatásait vegye igénybe.

 

Ügyeletes ovik fogadják a gyerekeket

 

Szikszainé Kiss Edit, az Eszterlánc Északi Óvoda intézményvezetője azt mondta, nagyon szívesen várják a város bármely égtájáról érkező gyerekeket, ha a szülő úgy érzi, a szünet alatt el szeretné helyezni gyermekét. Egy telefonhívásra van szükség, adatokat kell egyeztetni a fogadó intézménnyel és járhatnak a kicsik.

A vendég gyerekek szüleinek nyilatkozni kell az étkezésről és a gyermek esetleges egészségügyi problémáiról, és a mindennapok során megszokott, óvodában használt tárgyaikat kell magukkal hozni.
Az Északi Óvodákban június 27-étől bezárt a Kerekerdő Tagintézmény, a Krúdy Gyula utcai és a Ferenc körúti telephely, valamint a sóstóhegyi óvoda. Ezen idő alatt az ezekbe járó gyerekeket az Eszterlánc Északi Óvoda Székhelyintézménye, az Etel közi telephely, a Nyitnikék és a Napsugár Tagintézmény, valamint a Kollégium utcai telephely fogadja. Az utóbbiak július 25-én zárnak be.

Minden szülő gyermeke óvodájában tájékozódhat a zárvatartás menetéről, illetve arról, melyik ügyeletes intézmény fogadja a kicsiket. Augusztus 22-étől minden nyíregyházi óvoda a megszokott nyitvatartási rendben, teljes pedagógusi és asszisztensi létszámmal várja az óvodásokat és készülnek az új nevelési évre.

M. E.