Bizonyítani akartam, hogy képes vagyok rá!

Hideg őszi nap volt, amikorra egy találkozót beszéltem meg a 21 éves nyíregyházi fiatallal, akinek neve már nem ismeretlen a helyiek körében. Talán nincs is olyan verseny vagy iskolai rendezvény, ahol ne csendülne fel Váradi Guszti énekhangja. ő az, aki több országos Ki mit tud?-ról és egyéb megmérettetésről hozta már el az első díjat. A Velencén megtartott Művészeti Fesztiválon például ének-zene kategóriában arany minősítést kapott, és övé lett a Roma Kultúráért járó fődíj is. Járt már a szentegyházi Gyermekfilharmónia meghívásához kapcsolódó erdélyi koncertkörúton, fellépett Közép-Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválján, a VIDOR-on, szerepelt a FŐHE-n, a LIKE Tehetségkutatón, tavaly bejutott az egyik kereskedelmi csatorna zenei versenyének legjobb 50 fős csapatába, a 2015/16-os tanévben pedig felvételt nyert a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc zenei tehetség központjába.

 

„KINYÍLT ELŐTTEM A VILÁG”

 

A Ridens Speciális Szakiskolában délután három órát ütött az óra, amikor a nap utolsó csengetését hallva, a főbejáraton tucatjával hagyták el a diákok az intézmény épületét. A falak között hirtelen megszűnt a gyerekzsivaj és a táblán megcsikorduló kréta zöreje. Üresek lettek a folyosók. A kacskaringós épületrendszerben csak egy tanterem nem tért nyugovóra. Sőt! Délután három óra után lett igazán zajos, hiszen mindennap ott próbál Váradi Guszti dr. Venter Györgyné Magdi nénivel, aki nemcsak énektanára, de barátja, biztatója, és ahogy ő mondja, pótmamája is lett. Itt ültem le velük beszélgetni a fiatal tehetség magánéletéről, zenei pályájáról, álmairól és a nagybetűs jövőről.

[REKLAM]

– Hétéves koromig intézetben nevelkedtem a nővéremmel. Tizenketten vagyunk testvérek, de csak minket adtak be. Később nevelőszülőkhöz kerültem. Akkor nagyban megváltozott az életem, kinyílt előttem a világ, hiszen előtte alapvető dolgokkal sem voltam tisztában, például azzal, hogy melyik a jobb és melyik a bal kezem – avatott be magánéletébe a fiatal tehetség, akinek a vér szerinti szülei zenével foglalkoztak, így valószínűleg innen jön az éneklés iránti rajongása. Tanulmányait a Göllesz Viktor Speciális Szakiskolában kezdte meg, majd 17 évesen került át a Ridensbe. Azóta pedig, mindennap zenével foglalkozik, persze, csak iskolai kötelességei elvégzése után, hiszen a parkgondozó szakma megszerzését követően most irodai asszisztensnek tanul.

 

„SOHA NEM KÍSÉRTEK EL A FELLÉPÉSEKRE”

 

Guszti első igazi megmérettetése a Csillag Születik című verseny előválogatója volt, amit szintén nem árult el nevelőszüleinek, csak Magdi nénit kérte meg, hogy kísérje el. A meghallgatás jól sikerült, mi több, „be is jutottak”. No igen, ő az a fiatal tehetség, akinél már a beszélgetés elején feltűnt, hogy mindig többes számban nyilatkozik. Eredményeit ugyanis soha sem önmaga dicsőségének tartja, hiszen mindent együtt érnek el. A műsorfolyam végül nem vette kezdetét, de a korábbi eredményeken felbuzdulva, tavaly egy újabb tehetségkutatóban mérettette meg magát, ahol bekerült a legjobb 50 énekes közé.

– Emlékszem, hajnalban kellett indulnunk Budapestre, az első castingra. Otthon csak annyit mondtam, hogy szerepelni fogok, de azt nem, hogy hol. Féltem elmondani, mert lehet, hogy nem engedtek volna el, sőt biztos. Szerencsére a Ridens iskolától megkaptuk a mikrobuszt. Ha ez nem történik meg, akkor nem is tudtunk volna elutazni, mert a régi nevelőszüleim nem támogattak anyagilag. Mindenki azt mondta az iskolában, hogy próbáljam meg. Persze, szerettem volna győzni, de nekem az volt az első, hogy bizonyítsak, hogy megmutassam, tudok énekelni, mert sokan kételkedtek bennem. Több fordulón is részt vettem. A zsűri előtt Oláh Gergő: Törj ki a csendből! című számát énekeltem és négy igent kaptam, a közönség pedig felállva tapsolt. Itt már új nevelőszüleim voltak, akik el is kísértek és mindenben támogattak. Végül csak a legjobb ötven közé jutottam be, de megismertem az érem másik oldalát, a kamerák előtti élet kemény mindennapjait. Megkönnyebbültem, hogy véget ért számomra a verseny – hallgattam Gusztit, miközben az járt a fejemben, ennyi megpróbáltatás után hogy tud mégis mosolyogni.

A válaszra nem kellett sokáig várnom: a fiatal tehetség mindig azt értékeli, amije van és soha nem gondol arra, amije lehetne. Tanulni és fejlődni akar, mindig többet és többet.

 

VILÁGHÍRŰ ZENÉSZEK KÖZÖTT TANUL

 

Minderre pedig jó esélye is van, hiszen idén felvételt nyert a Snétberger Zenei Tehetség Központba. Az iskola névadója egy salgótarjáni roma származású, de ma már világhírű jazz gitárművész, aki Berlinben telepedett le. ő az, aki missziójának tekinti egy erős, hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert, modellértékű iskola megteremtését, melyben a fiatal, hátrányos helyzetű roma zenei tehetségeket világszínvonalú képzés és mentorálás révén hozzásegíti zenei karrierjük elindításához. A táborhelyen, Felsőörsön töltenek el a kiválasztott diákok (60-an) nyáron 6, ősszel és tavasszal pedig 3-3 hetet. De mielőtt meghívást kapnának oda a fiatalok, Snétberger Ferenc bejárja az országot és meghallgatja a tehetségeket. Ezen vett részt Guszti is, aki teljesen véletlenül talált rá a felhívásra. Szerencsére, hiszen azóta már az iskola tanulója és túl is van az első hathetes kurzuson.

[REKLAM]

– Az ottani énektanáromtól, Szőke Nikolettától – aki bejárta már a világot – is rengeteget tanultam. Az ő irányításával kóstoltam bele a jazzéneklés világába, ami nagyon tetszik. De tanít ott amerikai, német származású zenész, vagy a 100 Tagú Cigányzenekar tagja, és Éliás Junior is. Reggel 8-tól este 11-ig csak a zene, a zene, a zene. Az ottani szakemberek a rólam írt jellemzésben nagyon meg voltak elégedve velem, így meghívást kaptam az őszi 3 hetes kurzusra is – hangsúlyozta.

Guszti korábban szeretett volna művészeti iskolába járni, de nem támogatták. Az életben azonban bármilyen akadály is gördült elé, nem tért le arról az útról, amely a zenei sikerekhez vezeti el. Van, hogy délután kettő és három óra között elkezdi a próbát és este nyolckor fejezi be. Persze, azt is tudja, hogy már csak két évet járhat a Ridensbe, ugyanis a fiatalok 3 éves kortól 23 éves korig tanulhatnak ott. Hogy mi lesz vele ezután? ő azt mondja, vannak tervei, de egyelőre szeretné megvárni a Snétberger kurzusok végét. A legfontosabb pedig, hogy addig is megfogadja Magdi néni tanácsait, aki szerint mindent meg kell tennie ahhoz, hogy az iskolában is tudjon előrehaladni, és az ősi tehetséges hangját is megőrizze.

– Ez egy speciális iskola. Itt aprólékosabban, több türelemmel kell a gyerekekkel foglalkozni. Guszti másabb. Igazából ő nem ide való. Harmadik éve foglalkozom vele, mert rögtön felfedeztem, hogy benne van „a Guszti” és ez különleges. Van egy nagyon jellegzetes hangja. Ezer közül is fel lehet ismerni. Mindig számíthat rám és bízom benne, hogy a jövőben is kihasználja a támogatást, és szorgalmával eléri, amiről mindig is álmodott, hogy „kitörjön a csendből” – tette hozzá Magdi néni.

Fél ötöt ütött az óra, amikor a beszélgetés végéhez értünk. Guszti még énekelt egy utolsót, majd elköszöntem tőlük. Noha az iskolában, a folyosókon végigsétálva már a légy zümmögését sem lehetett hallani, eszembe jutott egy dal. A győztesek dala, amit pont az egyik tehetségkutató műsor nyertese énekelt el és már Guszti szájából is többször elhangzott:

„Ha a lelkem fájt, vagy álmom volt túl nehéz, vagy vihar várt és árnyék gyűlt körém. Te eljöttél és a súlyból csak egy szárny lett, ez a győzelem így nem csupán enyém.”

Bruszel Dóra