Boldog babavárást! Megnyílt a Várandósság Hete a nyíregyházi kórház szülészetén

Máj 9, 2024

Az ország egyik legnagyobb szülészetén, a Jósa András Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályán tartottak nyílt napot, ahol nemcsak a szüléssel, babavárással és az újszülöttek ellátásával kapcsolatos tájékoztatók, bemutatók várták a kismamákat és kispapákat, de az osztály valamennyi helyiségébe bepillanthattak, még a szülőszobába is.

Dietetikai és pszichológiai tanácsadás, újszülöttfotózás, terhestorna, szoptatási tanácsadás, szülésfelkészítés, újszülöttellátás, és az intim-egészség, de a bemutatók és tájékoztatók között a Krio Intézetnél tárolt, őssejtkezelésre alkalmas köldökzsinórvér levételéről is információt kaptak az érdeklődők.

„Mi szeptember 16-ra vagyunk kiírva, de lehet, hogy hamarabb fog jönni, mert nem nagyon bírom a meleget. A szülőszoba, a Krio Intézettel kapcsolatos dolgok érdekelnek bennünket. A félelem és a kíváncsiság is jelen van. Még csak félidőnél járunk, úgyhogy várunk. A babakelengyéhez már hozzáláttunk, csak néhány bútor hiányzik. Én „kint” dolgozom, bár apás szülésre készülünk, úgyhogy megpróbáljuk úgy intézni”

– mondta a Belényesi házaspár. Valóban tömegek érkeztek és várakoztak, hogy felkészüljenek a nagy eseményre.

„Én július elejére várom a babát, ő lesz az első, kisfiú, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk. Mindenre kíváncsi vagyok. Magára a kórházra is, hogy hol a szülészeti osztály, mert még nem láttam, valamint a szüléssel kapcsolatban, hogyan zajlik, mire kell figyelni, mit kell a kórházba magunkkal hozni. Apás szülésre készülünk, a férjem kicsit még tart ettől, fél, de mindenképp ott lesz velem, hogy támogasson”

– szólt a tervekről Mészáros Klaudia.  A megnyitó köszöntői igyekeztek a kórház szülészeti osztályának szakmaiságáról és megbízhatóságáról meggyőzni a várandósokat.

„Hogy kicsit poénosra vegyem a figurát, azért otthon vagyunk a médiafelületeken is. Nagyon sok téves információ kering, amivel nap mint nap szembesülök a különböző platformokon. A rendezvény fő célja, hogy megnyugtasson mindenkit, és felkészítsünk arra, ha intézményünket tisztelik meg azzal, hogy minket választanak, és itt hozzák világra újszülött babájukat, mire is számíthatnak, miben kérhetnek segítséget, mi az, amivel támogatni tudjuk Önöket”

– szólt a megnyitóünnepségen Papp Judit, a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház ápolási igazgatóhelyettese. Tavaly 3619 szülés zajlott Nyíregyházán, ez az ország egyik legnagyobb szülészete – mondta megnyitóbeszédében dr. Albert László főorvos. A szülőszoba az egy végpont, de ne feledkezzünk el a várandós gondozásról, és azokról a szakemberekről, akik kiemelik a csoportból azokat, akik szövődményes szülésre számíthatnak.

„Még dr. Adorján Gusztáv főigazgató támogatásával indult el 2017-ben a családbarát szülészeti háttérnek az a megteremtése, ahol izoláltan, a családok létrejötte megtörténhet, hiszen akkor beszélünk egy család kialakulásáról, amikor a köldökzsinór átvágásra kerül”

– fogalmazta meg nézeteit dr. Albert László, a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház főorvosa. Ez egy olyan momentuma az életnek, amit senkitől nem lehet megtagadni, ezért alakultak ki a családbarát szülészeti helyek.

„Minden tevékenység központja a terhes. Ne feledkezzünk el azonban az újszülöttről! A szülési terv, az önrendelkezés joga, és az, hogy meddig mehet el a szülés a maga természetes folyamatában, az egy nagyon komoly szakmai döntés. Senki ne keltsen magában illúziókat, amikor azt mondom, hogy igen. Amíg semmilyen veszélyállapot nem áll fenn sem a terhes, sem az újszülött részéről, addig ez a folyamat mehet. Amint szükséges, a háttérben lényegében észrevétlen dolgozó, nagy szakmai tudással bíró kollégák, szakdolgozók, szülésznők be kell, hogy avatkozzanak. Ehhez is tökéletes lehetőséget teremt az egy szinten lévő császáros műtő, a tökéletes és folyamatos aneszteziológiai szolgálat”

– folytatta a főorvos. Rooming-in, vagyis az anya mellett elhelyezett gyerekágy lehetőségének kiterjesztésével az újszülött osztályra nehezebb feladatok hárulnak, de a kismamáknak is fel kell készülni a 24 órás babaápolásra. Az osztály valamennyi dolgozója talpon volt, és csoportokat vezetett, hogy megmutassák a nyíregyházi kórházi intézmény valamennyi szolgáltatását, ápolási helyét, kiemelten a Pipacs és a Levendula szülőszobákat.

„Úgy tervezzük ezt a mai napot, hogy a megnyitó után a földszintre kísérnénk le a várandósokat”

– szólt a kismamákhoz dr. Enyedi Andrea szakmacsoport-vezető. A Várandósság Hete nyíregyházi programja pénteken a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán folytatódik, ahol a Várandósság és egészséges életkezdet című konferenciát rendezik dr. Adorján Gusztáv Tamás főorvos emlékére.

Kapcsolódó galéria

Várandósság hete - nyílt nap a szülészeten

Előző hír
Gőzerővel készül a járda az Északi körúton
Következő hír
Ipari park – Jelentős munkahelyteremtő beruházásokkal érkeznek az új cégek

Kapcsolódó híreink