Búcsú dr. Gubicz Páltól

Merre jársz most Pali barátom?
Fölöttünk hajnalszürke az ég.
A Nap sápadt sugarát látom,
előttem pedig a lámpa ég,
szobalámpád néz a papírra.
Írom a búcsúzó szavakat
rejtett könnyek közt, mosolyogva;
Tőled elválnom így is szabad.

Emlékszem, te is mosolyogtál,
mikor melléd a székre ültem.
Épp a kezelés végén voltál
a díványon, a párnára-dűlten.
Jókedvű lettél mikor kiderült,
nem kell csonkolni a lábad.
Nem remélted, mégis sikerült
az a doktori jószolgálat!

Akkor igen. Ma már hiába
jönne az orvos, üres az ágy;
elköltöztél egy más világba,
hol nem érhet utol csak a vágy,
hogy védett, jó helyre jutottál.
Hozzád hajol a mennybéli Úr –
ki tudja, jó embere voltál.
Segítőkészen kezedért nyúl,
szól – „Gyermekem, ülj ide mellém
pár percre, mintha lennél fiam.
Láttam, hűségesen követtél;
hűségednek e jutalma van:
egész életedben szolgáltál, –
család és jószág – minden napod,
Tőlem a végelszámolásnál
az örök nyugodalmat kapod.”