Búcsú Szikora Andrástól

Elhunyt Szikora András, a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának egykori vezető technikusa. Élt-halt a rádióért, a rádiózásért. Utolsó tagja volt a helyi rádiózás első nagy generációjának, a Főnök, Samu András által épített csapatnak. Ágoston István, Barkóczi János, Horváth János, Koháry Mária, Kulifay László, Podráczki Zsuzsa, Rózsavölgyi Erzsébet, Szilágyi Szabolcs… Még ismerte az az előttieket is, és aztán minden újonnan érkező fiatalt, míg végleg be nem zárták Szent István utca 42-t.

Az őseire büszke, öntudatos tirpák 1973-tól dolgozott a stúdióban, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán folytatott tanulmányai után a Gelkánál helyezkedett el, onnan hívta el Samu András. A nyíregyházi rádió 1952-es első próbaadásainak történetétől kezdve mindent tudott a rádióról, a kezdetektől részese, műszaki szempontból pedig irányítója volt a rádió folyamatos fejlesztésének. 2006-ig a teljes digitalizációval bezárólag számos technológiaváltás kulcsembere volt, de a rádiós műsorkészítők olyan alkotótársnak tekintették, akinek a véleménye számított a tartalomgyártásban is. Olyan hangtechnikus volt, aki a nyelvi hibát is, a kiejtést, a rossz hangsúlyt is szigorúan javította.

A műsorok előkészítésén, az adások lebonyolításán kívül ezernyi dolgon járt az agya. A valamikori nyírbélteki népzenei fesztivál dokumentálásán túl neki mondta el a magyar irodalom gyöngyszemeit Bodor Tibor, Csikos Sándor, Mensáros László színművész és sokan mások a színházi világ nagyjai közül. Ő rögzítette először az akkor még alig ismert Cseh Tamás később ikonikussá vált dalait és ugyancsak ő készítette élete első felvételét az akkor még középiskolás Bódi Lászlóval, alias Cipővel, és a sort vég nélkül lehetne folytatni a helyi zenei élet jelentős szereplőivel. Hangjátékokat rögzített a nyíregyházi stúdióban helyi művészekkel, hogy csak a rendezőnek kelljen utazni a budapesti Bródy Sándor utcából. Alkotótárs volt a Hangsúly irodalmi folyóiratban, Ratkó Józsefet pedig közönségtalálkozókra vitte félillegalitásban… Mikor kinyílt a világ, kapcsolta Londont… Közben az archívumban gyűjtögette a Nyíregyházi Rádió műsorainak azokat az elemeit, amikről első hallásra tudta, hogy „fontos”. Magabiztos érzéke volt kiszagolni, mi az érték, mit kell átmenteni az időn, minek a fennmaradását kell biztosítani, nehogy elszálljon a szó... Ennek jegyében CD-ket szerkesztett az archívumból, kincseiből. Bábáskodott a helyi kereskedelmi rádiók születésénél, segítette azokat az új lemezlovasokat, akiknek csak a rádió mikrofonját kellett már megismerniük. És amikor a sors, vagy a politika úgy hozta, lakat került a stúdió épületére, bulldog kitartással dolgozott, hogy a szebb napokat megélt "székház" ne váljon az enyészet martalékává. Ez nem sikerülhetett, de mindent megtett, hogy legalább az emléke megmaradhasson, és mindenkinek minden kérdésére válaszolt, aki kíváncsi volt erre a múltra.

Szikora Bandi szíve a rádióért dobogott és ez a szív 2024. augusztus 20-án megszűnt dobogni...

A család tájékoztatása szerint a gyászszertartás szeptember 10-én, 11 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalozójában.

Szerző: Csutkai Csaba