Churchill és Garbo hamarosan a Móricz Zsigmond Színházba látogat
Nyíregyházán lép fel május 18-án Hegedűs D. Géza és Nagy-Kálóczy Eszter, majd május végén Beleznay Endre és Magyar Attila is!
Nagyszerű bérletszünetes előadásokkal folytatjuk a tavaszt a Móricz Zsigmond Színházban. A Rózsavölgyi Szalon Arts & Café színjátékát, a Churchill és Garbo-t láthatják a Nézők 2024. május 18-án, szombaton 19 órától a Nagyszínpadon, főszerepben Hegedűs D. Gézával és Nagy-Kálóczy Eszterrel. Erős, hatalmas személyiségeket hoznak színpadra – egészen emberi közelségben: Winston Churchill és Greta Garbo véletlen találkozását kísérhetik figyelemmel a Nézők, miután a világ óriásszínpadairól távoztak.
A nagy sikert aratott Teljesen idegenek című előadással 2024. május 25-én, szombaton 19 órától várjuk kedves Nézőinket. A többszörösen díjazott olasz filmből készült komédiát Tárnoki Márk állította színpadra. Az előadás olyan kényes kérdéseket feszeget, hogy mit jelent őszintének lenni egy barátságban, szerelemben, hogy meg lehet-e ismerni a másik embert, vagy erre az együtt leélt élet is kevés. Egyetlen éjszaka eseményeit követhetjük végig, s miközben a feszült, abszurd, szórakoztató jelenetek követik egymást, és biztonságos távolságból nevetünk a szereplőkön, nem tudunk szabadulni a késztetéstől, hogy saját életünkre gondoljunk.
A hónap hátralévő részében is kerül színpadra vígjáték: a Fórum Színház és a Szentendrei Teátrum közös produkciója, az Aki túsz, aki nem, jövök lesz látható 2024. május 31-én, pénteken 19 órától a Nagyszínpadon Beleznay Endre és Magyar Attila főszereplésével. A Nézők figyelemmel kísérhetik, hogyan lesz egy hétköznapi könyvelőből túszejtő, aki az egyik nap még a megszokott kis életét éli, a másik nap meg arra ébred, hogy túszul ejtett kétszáz embert, és mesterlövészek célkeresztjébe kerül. Ám a közönség tagjai még nem sejtik, hogy a világ legviccesebb túszkomédiájában hamarosan ők lesznek a túszok, hiszen interaktív résztvevőkké válnak az előadásban.
Aki lemaradt a legutóbbi teltházas Bencs Villában előadott emlékestről, ismét részese lehet, ezúttal a Szindbád Rendezvénytermében, 2024. május 28-án, kedden 18 órától. Máté Péter dalaival várja Önöket Gulyás Attila, a Móricz Zsigmond Színház színművésze Csernák Tiborral, aki zongorán is kísér!
Szeretettel várjuk kedves Nézőinket!
vagy személyesen:
Móricz Zsigmond Színház Jegyiroda (Nyíregyháza, Színház u. 2.)
Telefon: + 36 42 507 006 +36 30/303-2875 +36 20/233-2926
E-mail: szervezes@moriczszinhaz.hu