Évről-évre növekszik a civil szféra támogatása

Aug 27, 2024

Kerekasztal-beszélgetést szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a vármegyeházán. Az eseményen dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője tartott előadást a civil szektort érintő legfrissebb témákról.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében több rendezvény valósult meg a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával. A legutóbbi nyíregyházi kerekasztal-beszélgetés során civil szervezetek osztották meg tapasztalataikat, és tájékoztatást kaptak további pályázati lehetőségekről. Az esemény célja a civil szektor megerősítése és a helyi közösségi kezdeményezések támogatása volt, hangsúlyozva a pályázati források hatékony kihasználásának fontosságát.

„A mai megbeszélés fő célja egy véleménycsere, ahol szeretnénk megismerni a civil rendszer működését és a támogatáspolitikával kapcsolatos tapasztalataikat. Különösen érdekel minket, hogyan vélekednek a nyári programokról és a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben szerzett tapasztalataikról. Ez a rendezvény egyúttal köszönetnyilvánító jellegű is, hiszen számunkra kiemelten fontos, hogy a civil szervezetek folyamatosan támogatják az embereket. Közösséget szerveznek, élményt adnak, és segítséget nyújtanak a legkisebb faluktól kezdve a megyeszékhelyekig. A gazdasági nehézségekkel küzdő időszakban különösen értékes, hogy létezik egy társadalmi háló, amelyet a civil szervezetek jelentős mértékben formálnak. E rendezvény során csak a köszönet hangján tudunk feléjük szólni”

– mondta el Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója.

Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a vármegyénkben nemcsak a civil szervezetek száma, hanem az aktivitásuk is jelentősen nőtt. Ezt követően dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője elmondta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye a civil pályázati rangsorban a második helyen áll.

„Évről évre növeljük a forrásokat a civil szervezetek számára, legyen szó működésről, szakmai programokról vagy rendezvényekről. Minden vármegyében működtetünk egy civil központot, amely ingyenes szolgáltatásokat kínál a civil szervezetek számára. Ugyanakkor fontos számunkra, hogy megismerjük és megértsük, hogyan élik meg a civil szervezetek ezt a támogatást, és milyen hatással van rájuk a források növekedése. A falusi és városi civil alapok mellett a nemzeti együttműködési alapok is támogatásokkal járulnak hozzá a civil szektor fejlődéséhez. Érdeklődünk az adminisztrációval kapcsolatos tapasztalataikról is, például, hogy érzékelik-e az elszámolások egyszerűsítését és az egyéb változásokat a támogatási rendszerben. Számunkra fontos, hogy folyamatosan javítsuk és igazítsuk támogatási rendszerünket a civil szervezetek igényeihez”

– részletezte dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője.

Dr. Kecskés Péter kiemelte, hogy a civil szervezetek jövője szempontjából kulcsfontosságú az utánpótlás biztosítása, és a fiatalok bevonása. Emellett hasznos megnézni, hogy más vármegyékben milyen jól működő gyakorlatok vannak, amelyeket az itt működő szervezetek is átvehetnek.

 

Előző hír
Értékes Esték: a nyíregyházi rádiózás hőskorát ismerhetjük meg
Következő hír
Szent István napja Nyíregyházán kitüntetésekkel, tánccal, koncerttel, tűzijátékkal

Kapcsolódó híreink