Családi nap a Huszártelepen: „Hát ne utálják már egymást a romák!”
– Sokan fociznak, szeretik egymást, meg összetart ez a város – mondta a kisiskolás Nagy Zsiga mosolyogva, miközben barátaival együtt szurkolt a Huszár téri salakpálya mellett. A kisfiú annak örült, hogy békességben mérkőzött egymással a Huszártelep és a Keleti lakótelep csapata, miközben a két városrészből származó nézők élvezték a jó időt, zenét hallgattak és beszélgettek egymással. Azért számított ez különleges eseménynek, mert a két lakótelep között régi ellentét húzódik. Nemegyszer emiatt tettlegességig fajuló viták is kialakultak. A családi nap ötletgazdája azt mondta, az elmérgesedett viszonyt kívánták így oldani.
További képekért kattintson a fotóra!
– Mi romák vagyunk, és mindegy, hogy hol lakunk, hol élünk, tartsunk össze, mind a két telep, mert nem gondolom azt, hogy az a megoldás, hogy egymást lejáratjuk egymás háta mögött. Próbáljuk egymással jól érezni magunkat! Bulizzunk! Ne bántsuk egymást! – mondta Ádám Renáta, a Huszártelep gondnoka.
A huszártelepi családi napot a Nemzetközi Roma Nap alkalmából szervezték meg. A szakemberek azt mondták, ha a két telep lakói egy-egy ilyen rendezvényen megismerik egymást, akkor az ellentétek csillapodhatnak.
[REKLAM]
– Úgy gondoltuk, hogy a játékban, az örömben fel tudnak oldódni az emberek. Nagyon kell, hogy roma, nem roma, egyik lakótelepi roma a másik lakótelepi romától ne tartson. Legyenek közös élményeik, szeressék egymást! – tette hozzá Halász Krisztina, a Sója Miklós Általános Iskola intézményvezetője.
A focimérkőzések mellett táncversenyt és utcabált is szerveztek a romáknak. Itt bárki megcsillanthatta a tehetségét. A szervezők azt mondták, további rendezvényeket kívánnak szervezni a két lakótelepen élőknek. Legközelebb egy családi főzőversenyre invitálnák őket.
Z. Pintye Zsolt
(Fotó: Kohut Árpád)