Csárdásra készülnek a röpis lányok - Csehországba utazik a Vasvári együttese

 A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium női röplabda együttese nyerte a diákolimpiát. A bajnoki cím elnyerésével jogot szereztek arra, hogy részt vegyenek 2018. június 2-10. között Csehországban, Brnoban az ISF Röplabda Iskolai Világbajnokságon. A fiúknál a Dunaújvárosi SZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája képviseli Magyarországot. A nyíregyházi lányokat ma a Megyeházán is köszöntötte a Diáksport és Szabadidő Egyesület vezetése. A játékosok közül sokan most érettségiznek, így a VB-n 5-6 új röplabdás kerül a keretbe. A csapatból többen a Fatum Nyíregyháza felnőtt együttesében is játszanak, és idén megnyerték a Magyar Kupát, illetve a bajnokságban ezüstérmesek lettek. A Vasvári Gimnáziumban több mint negyven éve működik sporttagozat, és több későbbi olimpikon is járt az intézménybe. Kovács Ágnes igazgató és Szekér Lászlóné edző elárulták, a mérkőzések mellett kulturális programmal is készülnek a csehországi verseny kapcsán, egy csárdás táncolnak majd el a lányok - reméljük az eredmények után örömükben.

Dankó L