Csendes imádság a nemzeti kegyhelyen

Senki sem gondolta, hogy az élményekkel teli síelés után tragédiába torkollik a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóinak buszos kirándulása. Erről beszélt a Vigyázzunk Egymásra Egyesület elnöke. Balázs Csabáné azt mondta, hiába mozdult meg az ország, hiába érzünk együtt az áldozattokkal és hozzátartozókkal – amin ők mennek keresztül, abba csak belegondolni lehet. Mindezek ellenére úgy véli, éreztetni kell a túlélőkkel és az áldozatok rokonaival, velük vagyunk. 

– Nehéz szavakban beszélni arról, hogy mi történt ebben a tragédiában. Talán ki sem tudjuk fejezni és ezért akartuk egy-egy égő, világító gyertyával kegyeltünket kifejezni. Nevünkben is benne van, hogy vigyázunk egymásra és igen érzékenyek vagyunk a körülöttünk történő eseményekre is – mondta Balázs Csabáné.

 

Panachida a keresztnél

 

A máriapócsi főtéren, a Szent Mihály templom előtti keresztnél gyűltek össze a megemlékezők hétfő délután. Kicsik és nagyok, diákok és nyugdíjasok hoztak el egy-egy mécsest, hogy leróják kegyeletüket. Mosolygó Tibor, görögkatolikus pap megemlékező szertartást tartott, majd arról beszélt, ebben a helyzetben a hívők imával tudnak segíteni. 

– Szerettük volna édesapaként, papként, gyerekként kifejezni az együttérzésünket. Jó, ha a bánatomban tudom, sokakra számíthatok. Mi nem vagyunk a közvetlen környezetben. Nem tudunk értük tevőlegesen semmit tenni. Semmit? De imádkozni tudunk értük, és jó, ha tudom, hogy ilyen módon is mellé állnak a sorsunknak – tette hozzá Mosolygó Tibor.

A veronai buszbalest eddig 16 halálos áldozatot követelt. Azt, hogy miért csapódott a szalagkorlátnak, majd egy felüljáró oszlopának a jármű, még vizsgálják a hatóságok. Korábban műszaki problémára gyanakodtak, azonban egyre több jel utal arra, hogy inkább a sofőr rosszulléte miatt sodródott le az útról a busz. Ez lehetett a szörnyű tragédia oka.

Z. Pintye Zsolt