Defibrillátor az Agrokernél

A nyíregyházi székhelyű Agroker Holding Zrt. 10 hónapon keresztül 10 egészségnapból álló egészséges életmód programot szervezett a dolgozóinak az Új Széchenyi Terv pályázatának segítségével. A közel 10 millió forintos összköltségvetésű projektet az Európai Unió teljes mértékben finanszírozta. A program lezárásaként a cég egy defibrillátort is vásárolt. Pintér István vezérigazgató hangsúlyozta, elsősorban a 115 dolgozójuk iránti felelősségvállalás volt a motiváció, de a telephelyen több vállalkozás is működik, valamint széles a vásárlói körük is, tehát a bajba jutott embereken így azonnal tudnak segíteni.

 

NYÍREGYHÁZÁN EZ A 31. ÉLETMENTŐ KÉSZÜLÉK

 

Az Agroker Holding Zrt. társadalmi szerepvállalásával tovább bővült Nyíregyháza lefedettsége az életmentő készülék elérhetősége szempontjából. Csikós Péter az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgatója elmondta, a beszerzéssel a városban a 31. defibrillátort helyezték ki. Ezzel a Nyíregyháza a lakosságszám arányában országos szinten is az elsők között van a területi lefedettség szempontjából.

Az életmentő készüléket az Agroker Holding Zrt. Kinizsi utcai telephelyének portáján helyezték el, hogy szükség esetén a környéken élők és dolgozók számára is elérhető legyen.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: internet)