Diplomaosztót tartottak a Nyíregyházi Egyetemen: reménykeltő jövőt vázoltak az intézmény vezetői
514 hallgató vehette át friss diplomáját a Nyíregyházi Egyetemen, szombaton. Ennél többen végeztek a felsőoktatási intézményben, közel 700-an. Az ország egyik legszebb campusán jelenleg négyezer diák tanul, köztük 100 külföldi. A diplomaosztón elhangzott, egyre népszerűbb az intézmény és egyre több külföldi kacérkodik a gondolattal, hogy a Sóstói úton kezdje meg a tanulmányait. Mindez annak is köszönhető, hogy kelet és nyugat felé is bővülnek az egyetem kapcsolatrendszerei.
"Mi volt, mit húztál, milyen kedvében volt a tanár?" - Linzenbold Attila testnevelés–angol nyelv szakos hallgató az elmúlt évek vizsgaidőszakainak legfontosabb kérdéseit idézte meg nem kis humorral, malíciával és egy jó adag nosztalgiával. A Nyíregyházi Egyetemen az elmúlt hetekben több mint négyezer hallgatóból 687-en tettek sikeres záróvizsgát és 514-en szombaton vehették át diplomájukat.
Örömteli alkalom
Az ünnepi szenátusülésen a végzősöket a Nyíregyházi Egyetem rektora köszöntötte. Dr. Szabó György kiemelte, a felsőoktatás a gazdaság motorja, a diploma pedig hosszú távú életpályát jelent. Mivel a Sóstói úton egyre szélesebb a képzési portfolió, idén 10%-kal többen jelentkeztek a képzésekre. Az egyetem nemzetközi kapcsolatrendszere is bővül és 11 képzési programon, 23 országból 100 külföldi hallgató tanul az egyetem falai között. Jó hír, hogy 73 országból 2500 hallgató jelölte meg, hogy jövőre a Nyíregyházi Egyetemen képzeli a továbbtanulást.
- Az egyetem emberi léptékben mérve, igen nagy érték. Az itt eltöltött évek megtanították hallgatóinkat a csapatmunka fontosságára; segítséget kérni nem a gyengeség jele. Megtanulták, hogy az embert csak olyan közösségek tarthatják működőképes állapotban, amiben számíthat családja, társai feltétlen támogatására, akik átsegítik a kritikus pontokon
- fogalmazott Dr. Szabó György Nyíregyházi Egyetem, rektora.
Idén 120 ezer jelentkezőtt vettek fel a felsőoktatási intézmények
A diplomások az átlagnál többet keresnek és rövidebb idő alatt találnak munkát maguknak – ezt már a felsőoktatásért és szakképzésért felelős államtitkár mondta Nyíregyházán. Dr. Varga-Bajusz Veronika kiemelte, tavaly több mint 24%-kal több hallgató került be a felsőoktatásba, idén pedig a felvett diákok száma elérte a 120 ezer főt. A kormány megújította a felsőoktatást, kiszámíthatóbbá vált az intézmények finanszírozása és nagyobb lett az önállóságuk. A különböző állami programok pedig segítenek a hallgatóknak és az oktatóknak is a külföldi tapasztalatszerzésben. A kormány célja ugyanakkor, hogy 2030-ra a világ 100 legjobb egyetemét felsoroló, előkelő rangsorban magyar is legyen.
- Egy nemzet esetében különösen meghatározó az, hogy gyermekei, fiataljai nevelésére milyen gondot fordít. A versenyképesség és a térségek erősítése volt a modern váltás egyik legfontosabb célja, melynek már vannak konkrét eredményei, pedig még csak 2 éve indult el teljességében. 5 éve hét, 3 éve kilenc, 2 éve tizenegy, idén pedig már tizenkettő magyar egyetemen van, a világ legjobb 5%-ban. Három olyan egyetemünk van, ami a TOP 2%-ban, és egyetem, ami a TOP 1%-ba tartozik. Azt látjuk, hogy a teljesítményfinanszírozással az egyetemek teljesítménye 30%-kal nőtt, közel 6000-rel több aktív hallgatója van az egyetemeknek
- hangsúlyozta Dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért és szakképzésért felelős államtitkár.
Generációkon átívelő tudás
A kutatók sokat tesznek az intézmények sikeréért és a diákok pedig komoly elkötelezettséget vállalnak, amikor Magyarországon kezdenek dolgozni, a gazdaság szereplői pedig várják őket – erről már dr. Szabó Tünde beszélt. A kormánybiztos azt mondta Nyíregyházán, a generációkon átívelő tudás átadása az egyik legfontosabb érték.
- Hazánkban a felsőoktatás jelenti a gazdaság motorját, és akik saját életfilozófiájukat erre, valamint a szakmai elkötelezettség a türelem, a szolgálat, a kitartás és a hűség pilléreire építik, azok hosszú távon is eredményes jövőt tudhatnak magukénak és a siker egyik kulcsa, hogy a Nyíregyházi Egyetem is folyamatosan törekszik a megújulásra
- szögezte le Dr. Szabó Tünde kormánybiztos, országgyűlési képviselő.
Az ünnepélyes oklevélátadó levezető elnöke Körei László központvezető, egyetemi oktató, a szenátus tagja volt.
A diplomaosztón kitüntetéseket és elismeréseket is átadtak. Bessenyei Arany Emlékérem és Oklevél kitüntetést vehetett át prof. dr. Frisnyák Sándor ny. tanszékvezető egyetemi tanár és Göncziné dr. Szabó Terézia ny. főiskolai docens, az Esélyegyenlőségi Iroda volt vezetője. Egyetem Tiszteletbeli Polgára kitüntetést kapott Adorján Zoltán, a ContiTech Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Nyíregyházi Egyetemért Érdemérem arany fokozatával pedig dr. Szepessyné Hegedüs Éva irodavezető gazdagodott.