Döntő - Fucsovics Márton élete első ATP fináléjára készülhet!

 Péntek délután, Genfben élete első ATP-elődöntőjét vívhatta Fucsovics Márton (60. a világranglistán) a hatodik helyen kiemelt riválisa ellen. Másfél szetten keresztül úgy tűnt, hogy az amerikai Steve Johnson (47.) ellen véget ért a nyíregyházi teniszező menetelése, főleg, hogy úgy alakult 6:2, 3:0-ra az állás az ellenfél javára, hogy előtte Marci 40:0-s vezetésről szalasztott el brékesélyt. Aztán a következő ilyen sanszot megragadta, és óriási fordulatot hozott a meccs, Fucsovics összességében 10:1-es rohamot produkálva 2:6, 6:4, 4:0-ra húzott el. Onnan nyertek egy-egy gémet, majd Marci fogadóként jutott két meccslabdához, aztán egy harmadikhoz is, amivel már élni tudott. Nyert 2:6, 6:4, 6:1-re két perc híján két óra alatt, és élete első ATP-döntőjét játszhatja, 1984 óta első magyar teniszezőként. Ellenfele a német Peter Gojowczyk (49.) lesz szombaton.
Marci ezzel a győzelemmel már top ötvenes teniszező lett (épp az ötvenedik helyre ugrik előre), ha szombaton is nyer, akkor – mások mellett Andy Murray-t is megelőzve – 45.-ként mehet a Roland Garrosra.

BANQUE ERIC STURDZA GENEVA OPEN, ATP-250-ES VERSENY, GENF (501 345 euró, salak)
Férfi egyes
Elődöntő: Fucsovics Márton (magyar)–Steve Johnson (amerikai, 6.) 2:6, 6:4, 6:1

Forrás: Fucsovics Márton facebook