Drogprevenció

Drogprevenciós projektzáró konferenciára várták a szakembereket a városházán. A FókuszPont elnevezésű, több komponensű programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósította meg a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ. Lengyelné Pogácsás Mária intézményvezető elmondta, céljuk az volt, mint szociális szakemberek felkészüljenek a szenvedélybetegségek kezelésére, a családok kapcsolatainak megőrzésére, illetve a szülői kompetenciák fejlesztésére.

 

További képekért kattintson a fotóra! (Fotók: Szarka Lajos)

 

A VÁROSVEZETÉSNEK IS FONTOS

 

A konferencián elhangzott, hogy a kormány a drogfogyasztás megelőzése érdekében uniós forrásokból két pályázatot is támogat 1,9, és 3 milliárd forintos összeggel. A hazai forrású projektek támogatást pedig közel a duplájára emelték. Emellett elkészült a Nemzeti Drogellenes Stratégia és a hozzá kapcsolódó cselekvési program.
Dr. Ulrich Attila alpolgármester hangsúlyozta, a drogprevenciót Nyíregyháza városvezetése is kiemelt feladatként kezeli. A civil szervezetekből álló Nyíregyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum kíséri figyelemmel a városi helyzetet, és gondot fordítanak az ismeretterjesztésre, a megelőzésre.

 

AZ ALKOHOL VEZET

 

Nyíregyháza nagy város, ahol sok fiatal él, és a közösségi élet során bárkinek lehetősége nyílik megismerkedni a különféle drogokkal. Dr. Erdélyi Ágnes a Nyíregyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke kiemelte, rövid kutatásuk eredménye azt mutatja, hogy a fiatalok körében még mindig az alkohol a vezető tudatmódosító szer, de sokan kipróbálják a marihuánás és a herbálos cigit is. Fontos, hogy a fiatalok jelentős része csak kipróbálja, és nem válik függővé.
A szakemberek előadásokat hallhattak a rendőrség drogprevenciós programjáról, az internet veszélyeiről a kábítószer fogyasztás kapcsán, valamint a függőség megelőzésének legújabb módszereiről.

Szoboszlai Tibor