A Nyíri Honvéd Egyesület szervezte azt a koszorúzást és emlékezést, melyen Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy, „a világ jámbora” előtt hajtottak fejet a megye és a fegyveres testületek képviselői mellett a Nyíregyházi Zsidó Hitközség vezetői.

Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy születésének 125. és a holokauszt 77. évfordulója alkalmából emlékeztek az igaz emberre, a népek jámborára. A Nyíri Honvéd Egyesület és a Nyíregyházi Zsidó Hitközség emlékeseményén köszöntők és köszönők után koszorúkat helyeztek el a nyíregyházi volt Hadkiegészítő Parancsnokság épülete falán elhelyezett emléktáblánál a megye és a fegyveres testületek, nyíregyházi intézmények képviselői. Köszöntőt mondott Tóth Sándor nyugállományú ezredes.

„A katonai karrier szempontjából lenézett közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj-parancsnoki beosztást 1943. május 1-től 1945. február 24-ig töltötte be. Barátja aggódó, féltő szavaira úgy válaszolt, hogy azért vállalja el, mert segíteni akar azokon, akiket a Mindenhatón kívül mindenki elhagyott. És ő vállalta a Mindenható jobb kezének a szerepét. Tudatosan vállalt humanizmusával, a háborús hadigépezet és a közigazgatás ellenében az ember elaljasulásának, a kéjjel ölés időszakában egy őrangyal érkezett Nagybányára. Fellépett az önkényeskedés és a kegyetlenkedés ellen. Váltott le és tartóztatott le szadista parancsnokokat, küldte frontszolgálatra a kegyetlenkedő keret tagjait. Emberszámba vette a társadalom által kivetetteket, a halálra ítélteket. A Dunától a Donig dolgozó munkaszolgálatos századaiban tízezreknek hosszabbodott meg a túlélés lehetősége” – így szólt emlékezőbeszédében Tóth Sándor.

Tudhatjuk a zsidó embermentőről, hogy Izrael Államban másodikként emelték a Világ Igazai közé, és így tiszteli őt az emberiség. Ezért szólt érte az ima, a zsidó hitközség hálája.

A magyar királyi alezredes részt vett a II. világháborúban. Nyíregyházán házasodott, a II. világháború idején a Damjanich Laktanya Tartalék Ezredének, majd a Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka. A történelmi emlékiratok szerint 40 ezer ember köszönhette neki az életet, köztük 2500 fiatal erdélyi levente is. Parancsot tagadott meg, amikor nem engedte, hogy gyerekeket, nőket, idős embereket végezzenek ki, falvakat pusztítsanak el. Utolsó büntetésként 1950-ben megvonták nyugdíját, szénlapátolással kereste a mindennapi kenyérre valót.