Sam Holcroft Családi játszmák című komédiája 2015-ben a londoni Nemzeti Színház nagy sikere volt, később számos társulat is bemutatta. Minden bizonnyal nálunk is megnevetteti majd a nézőket Rák Zoltán rendezésében, aki az egyik főszereplője is az előadásnak. Olyan formai elemei lesznek, amilyeneket még nem látott a nyíregyházi publikum.

A színdarab alaphelyzete egyszerű: családi ünnepre gyűlik össze a família, hazajön a két fiútestvér a szülőkhöz, s hozzák magukkal saját családjukat. Ahogy ez lenni szokott: frusztrációk, kényszerképzetek, rokonszenvek és ellenszenvek kerülnek felszínre, ahogy a különböző életformák és gondolkodásmódok egy asztalhoz kényszerülnek.

– Te rendezed és te vagy az egyik főszereplő. Mint rendező, hogy tudod instruálni Rák Zoltánt, a színészt? Nehéz feladat?

– Aránylag könnyen instruálom, mert kedves és olykor kíméletes vagyok önmagammal. (nevet) A próbafolyamat mostani szakaszában egyelőre magamat kevéssé rendezem, inkább a többiekkel foglalkozom, de nagyjából tudom, hogy ebben a térben hol fogok elhelyezkedni, és mit csinálok. A felkészülési időszakom főleg arról szólt, hogy a darab egészét tekintettem át és elemeztem. Mostanában vannak olyan estéim, amikor szöveget tanulok, akkor általában a magam dolgaival foglalkozom, és vannak olyanok, amikor a többiekével. Eleinte úgy gondoltam, hogy valakit beállítok magam helyett a próbán, hogy lássam az én megjelenéseimet is, de végül erre nem volt szükség, mert el tudtam képzelni, mikor hol leszek. A színpadon is úgy helyeztem el magam, hogy kicsit arrébb állok, így jobban látom színésztársaimat. Amikor nem vagyok színpadon – kevés ilyen helyzet van –, akkor egyszerűbb, mert olyankor mint rendező tudok működni, és amikor közeledik a végszavam, színészként lépek be a színpadra. Nem egyszerű helyzet, de megoldható.

– Áruljuk el az olvasónak: eredetileg csak szereplő lettél volna, és más a rendező, de egy váratlan helyzet miatt alakult így. Nagy kihívás?

– Ha nem lett volna ilyen váratlan és sürgető a helyzet, akkor nyilván nem vállaltam volna a kettős feladatot. Viszont a szükség törvényt bont, némi gondolkodási idő után igent mondtam a rendezésre – megköszönve a bizalmat. Természetesen a kihívás is izgatott. Mivel a darab struktúrája adott, a szerző szinte minden helyzetre pontos instrukciókat ad, mindemellett már rendeztem magam, belevágtunk. Ritka az ennyire pontosan megírt darab, de azért ilyen, mert különleges formája van, játék a játékban, mint egy kvízműsor, úgy kell elképzelni. Mindamellett, hogy zajlik a cselekmény, a szereplőknek bizonyos szabályok szerint kell viselkedniük, mint például Matthew csak úgy hazudhat, ha ül, Carrie csak úgy viccelhet, ha áll, Sheena pedig csak úgy ellenkezhet, ha iszik... Ezeket és a többi instrukciókat a nézők kivetítve látják az előadás közben, így válnak az előadás részesévé – s akár titkok tudójává... Ha eltérünk a szabályoktól, beáll a káosz.

– Ismerted ezt a színdarabot?

– Nem! Ezért is nem mondtam egyből igent, előbb elolvastam. És rájöttem, hogy nagyon tetszik, színészileg különösen érdekel, először színészként kezdett beindulni a fantáziám. Így tehát örültem, hogy nem volt más megoldás, játszanom is kell a Családi játszmákban, mert ezt nem akartam elengedni.

– Előny vagy hátrány, hogy sikerdarabot állítasz színpadra?

– Meglátjuk. Nyilván értem, mitől sikerdarab. Nálunk nem annyira divatos és megszokott ez a fajta színház. Talán Londonban igen, Amerikában biztosan. Azáltal, hogy keveredik benne a színház és a kvízműsor, a néző még jobban érzi, hogy belekerül a játékba. Mert látja, milyen instrukciókat kapnak a színészek, amiket teljesíteniük kell, így számára nagyon izgalmas lesz, vajon hogy valósul meg.

– Témáját tekintve a Családi játszmák hasonló, mint az Augusztus Oklahomában, vagy a Váratlan vendég vagy a Teljesen idegenek? Családi dráma humorral vegyítve?

– Mind a három példa jó. Szerintem Sam Holcroft ismerhette ezeket, de ha nem, akkor is el volt mélyülve hasonló családi színdarabokban. A fiatal, de már több díjat nyert írónő dramaturgként is tevékenykedett korábban.

– Hogyan lehet meghatározni a műfaját? Megnevezték már vígjátékként, komédiaként, fekete komédiaként is.

– Tragikomédia. Még inkább családi dráma, amely során ugyan sokat nevet a néző, miközben valószínűleg komolyan elgondolkodik a látottakon, talán saját életével, viszonyaival is összehasonlítja. Folyamatosan kapja a pofonokat, egyúttal jól szórakozik. Sokaknak ismerős a helyzet: elmegyünk egy családi vacsorára, eleinte nevetgélünk, jó a harmónia, örülünk egymásnak, később előjönnek a problémák, a múltbeli sérelmek. Mindenki tud mindent a másikról, ki-ki először a jobbik arcát mutatja, ez idővel akár idegesítő is lehet. Mindenütt vannak meglepetések. A színdaraboknál az a jó, hogy sűrített életet látunk szélsőséges helyzetekben. A Családi játszmák alapvetően azért tetszik nekem, s azért nagyon jó, mert a kvíz-betétek nélkül is megállná a helyét. Így viszont talán szórakoztatóbb a közönség, s talán nehezebb a színészek számára.

– Közönségsiker lesz?

– Azon vagyunk! Bízom benne, hogy szeretni fogják!

– Sűrű a december a színházban. Neked premiered van rendezőként és színészként is, korábban bemutatott előadásokban is színpadra lépsz.

– Igen, emellett elmaradt előadásokat is pótolni kell majd. A Családi játszmák mellett a Ma este megbukunk és a Delila ad még számomra feladatot ebben az évben.

– Várhatóan hogy telnek az ünnepek?

– Azt nem tudom. Remélem jól. Úgy gondolom, lesz idő arra, hogy kitaláljuk. Ha a premier lemegy 15-én, akkor már csak játszom... Mostanában nagyon számítok a feleségemre, a Mikulás és a Jézuska segítségére. Én a főzésből szoktam kivenni a részem, nem kizárt, hogy kacsát sütök (miként a színdarabban), és a karácsonyfa díszítéséből is részt vállalok.

(Szerző: Kováts Dénes)