Egy nyíregyházi ingatlanról

A Moszkva utcai ingatlan jelenleg is önkormányzati tulajdonban van. A politikus elmondta, az egyre romló, 1538 négyzetméteres épületet 2012-ben zárták be, majd 2013-ban egy csereszerződés tárgya lett volna. Ez azonban nem valósult meg. Lengyel Máté kifejtette, 2016-ban az Önkormányzat hasznosítani akarta az épületet, havonta 3 millió forint plusz áfáért kívánták bérbe adni. A politikus szerint ez sem sikerült, és az ingatlan még mindig kihasználatlanul romlik tovább. A Jobbik azt javasolta, a város vonja be a tulajdonában lévő ingatlant a bérlakás építési programba, így több fiatal helyzetén tudnának segíteni.

 

ME.