Egy vérből vagyunk! címmel karitatív futás indult a Nemzeti Összetartozás Napján

Az ultrafutók 500 km-t tesznek meg, városunkba csütörtök délután érkeztek, de egészen a kárpátaljai Rát településig futnak. A jótékonysági megmozdulás célja kettős, felhívják a figyelmet a véradás fontosságára, valamint adományokat gyűjtenek a ráti Szent Mihály Rehabilitációs Központ javára.


500 km, több város

Budapest, Szolnok és Debrecen után csütörtök Nyíregyházára érkezett az Egy vérből vagyunk! című országos véradó roadshow és jótékonysági futás. Az ultrafutók kora délután érkeztek a belvárosba; az utolsó kilométernél velük együtt futottak a Nyíregyházi Sportcentrum utánpótlás sportolói és Erdősné Balogh Erika többszörös bajnok, korábbi válogatott röplabdázó. A jótékonysági megmozdulás résztvevőit Kósa Árpád polgármesteri kabinetvezető köszöntötte.

Elmondta:

A rendezvény címe, hogy Egy vérből vagyunk! Ez több értelemben, ebben a megyében, ebben a városban ezt tökéletesen tudjuk, a határmentiség okán. Ez a futás megy tovább Kárpátaljára – Nyíregyháza nagyon sok esetben támogatja Kárpátalját és a másik cél, a véradás az pedig azért különösen fontos, mert minden egyes véradással egy-egy életet menthet meg az ember és ennek az üzenete is fontos, hogy sokakhoz eljusson. Ezért támogatta Nyíregyháza MJV Önkormányzata ezt az eseményt.

A jótékonysági megmozdulás alkalmával adományokat is gyűjtenek – mondta a főszervező.

Gui Angéla kiemelte:

Nyíregyházától kb. 130 km-re van egy település, már Ukrajna területén, egy Rát nevű kis falu. A Szent Mihály Gyermekotthonban élnek gyermekek, nemrég felépült a Magyar Állam segítségével ott egy rehabilitációs központ, viszont még hiányzik forrás, hogy megkezdődhessen a gyógyító munka – nagyon jól állunk, mert már elég sok adakozót sikerült összegyűjtenünk az elmúlt napokban.

A karitatív futóesemény részeként véradást is szerveztek. A belvárosi bevásárlóközpontba várták a segíteni vágyókat. Egy átlagos napon általában 1600-1800-an adnak vért, ám a nyári hónapokban kevesebben mennek el a nagy meleg, a szabadságok és a sokakat érintő allergiaszezon miatt.

 

Dér Vivien

Fotó: csupasport.hu