Egyre megfizethetőbbé válik az elektromos autózás
Egyre megfizethetőbbé válik az elektromos autózás

Hagyományos vagy elektromos autó? Nem csak a pilóták, az istállók és a nagy autómárkák rivalizálnak egymással a versenypályán. A hagyományos és az elektromos meghajtás is versenyre kel, a tempót pedig a klímaváltozás és a vásárlói igények diktálják.

Elképesztően gyors ütemben fejlődik a technológia ezen a téren. Ezt leginkább a hatótávok változásával lehet szemléltetni. Az átlagos hatótáv a 2010–2015 között gyártott elektromos autóknál 160 kilométer volt, most már 400 kilométer a sztenderd, és vannak olyan autók is, amelyek 500–800 kilométer is meg tudnak tenni egy töltéssel – mondta Litkei Máté János, a Klímapolitikai Intézet igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: az utóbb akkumulátorok már felveszik a versenyt a belsőégésű motorokkal, kezdik utolérni őket. A technológiai érettség azonban még nem teszi lehetővé, hogy a nagy autógyártók nyereséges módon átálljanak kizárólag elektromos autók gyártására.

Példaként említette a Tesla autógyárat, amely csak elektromos autókat gyárt és 2020-ban nyereséges tudott lenni, de ez jórészt a kvótakereskedelmi rendszernek volt köszönhető, nem pedig az autók piaci értékesítésének.

Kijelentette,

minél érettebb lesz a technológia, annál inkább megfizethető is lesz,

de ezenkívül a közvetlen és közvetett támogatások is elősegíthetik az elektromos autók szélesebb körű elterjedését. Ilyen Magyarországon az ingyenes parkolás zöld rendszámmal vagy a 2,5 millió s állami támogatás a 11 millió forint alatti tisztán elektromos autók vételénél.

Fontos szempont, hogy egy töltés körülbelül harmad annyiba kerül, mint egy belső égésű motor megtankolása. Még sok a kérdőjel, hogy mennyire reális cél a belső égésű motorok kivezetése vagy korlátozása 2035-re – zárta az igazgató.

hirado.hu