Életműdíjat kapott Kerülő Judit, a Nyíregyházi Egyetem tanára!

Júl 23, 2024

Kihívások a művelődés és a felnőttképzés világában címmel rendezték meg a Debreceni Egyetemen a Durkó Mátyás Emlékkonferenciát, ahol hagyományosan átadták a Durkó Mátyás Emlékérmet is. A DE-BTK Művelődéstudományi és Humán Tudományok Tanszéke, a Magyar Tudományos Akadémia Andragógia Albizottsága és a Nemzeti Művelődési Intézet közösen dönt arról, hogy ezt a rangos díjat kinek ítéljék oda. 2024-ben Tóthné dr. Kerülő Judit, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott oktatója vehette át ezt az elismerést.

Kerülő Judit így nyilatkozott;

A pályakezdő szakemberek számára a kíváncsiság, a fejlődés igénye fontos kell, hogy legyen. Hangsúlyozom az élethosszig tartó tanulás jelentőségét, hiszen ma egy alapdiploma, ahogy a nevében is benne van, alapot, lehetőséget ad a további tanuláshoz. Kívánom, hogy most végzett hallgatóink munkájukban találják meg mindazokat az örömöket, amiket én megtaláltam hosszú tanári pályafutásom során.

Előző hír
Meghúzzák a ponthatárokat, most kiderült ki, hová jutott be!
Következő hír
Ipari park – Jelentős munkahelyteremtő beruházásokkal érkeznek az új cégek

Kapcsolódó híreink