Persze nem ez volt az első elismerése a számos ügyfél által is rendszeresen keresztnevén, becenevén szólított igazgatónak (ez is a megbecsülés jele), hiszen 2011-ben Fáy András-díjat kapott, a ’90-es években pedig „OTP Bankért” kitüntetést. A legfrissebbet egyébként olyan szakembereknek adják, akiknek ezzel értékelik az üzleti eredményeit és a gazdasági környezetben betöltött, példaértékű szerepüket.

A települések szolgálata

A frissességnek egyébként most sincs híján, hiszen a jelenlévők szerint a búcsúztatón elmondott beszéde akár székfoglaló is lehetett volna, de dr. Kokas Attiláné azt mondja: időben kell abbahagyni, míg ez az érzés veszi körül. Ezzel egy több évtizedes, sikeres pályafutást zár le, amit 1977-ben kezdett, frissen végzett közgazdászként, ugyanitt. Pályafutása jelentős részében az önkormányzatokkal (korábban: tanácsokkal) foglalkozott osztályvezetőként, majd igazgatóhelyettesként.

Számomra mindig az volt a fontos, hogy a célhoz, amellyel például egy polgármester vagy vállalatvezető hozzánk fordult, segítsünk megtalálni a pénzügyi eszközt. Ezért én mindig szolgálni, nem szolgáltatni igyekeztem, ráhangolódva empatikusan a tárgyalás során a partnerre és a megoldandó élethelyzetre is.

Máshol is számítanak rá

Ebben mindig segítségére voltak munkatársai is: azt mondja, szerinte azért fogadta el és követte a mindenkori, jól kvalifikált csapat (bár a fluktuáció nem jellemző, ami a bankkal szembeni megbízhatóságot, kiszámíthatóságot is erősíti), mert jó irányokat céloztak meg, s a sikert, az ügyfelek elégedettségét és a kedvező számokat is közösnek élték meg.

Dr. Kokas Attiláné

Egy másik csapatban azonban most nagyobb szükség van rá: óriási szerencsének tartja, hogy mindkét gyermeke, így négy unokája (köztük van másfél és hétéves is) Nyíregyházán él. A városban szintén közismert, orvos férje ugyan évtizede már nyugdíjas, így rendszeresen besegít, de mostantól rá is szerep hárul a családban aktív nagymamaként.

Búcsú a palotától

Egyébként nemcsak a csapattól, hanem az épülettől is búcsúzik, ahol 51 éve él, így nem munkába állása óta kötődik a Takarékpalotához...

Négyéves koromban költöztünk ide, s tíz esztendeig éltünk itt. A gyerekszobámból született ezen az emeleten az igazgatóhelyettesi iroda, és a spájzunk helyét is be tudom még azonosítani, amiből tárgyaló lett. Pedig annak az ablakából annak idején ráláttam a díszmennyezetes pénztárteremre, s „belestem” a nagy évzárókba, bálokba is...

– emlékszik vissza mosolyogva.

Dr. Kokas Attiláné úgy inthet tehát búcsút a pályának, hogy mindig azt csinálta, amit szeretett, s az ígéretek teljesítése mentén hosszú távra tervezett szakmailag. Talán ez sem a végszó az önkormányzat által Bencs Kálmán-díjjal kitüntetett szakembernek. Végszava sokat sejtet: most pihen pár hetet, s úgy van vele, ha hiányozni fog számára a szellemi munka, biztosan megtalálja majd a feladat...

Tarczy Gyula