Elfogadták a Közbiztonsági Koncepciót - Ülésezett a közgyűlés

A két közgyűlés között történt eseményekről szóló beszámoló után a város Közbiztonsági Koncepciójának tervezete került napirendre. Papp Károly országos rendőrfőkapitány az elmúlt évben a Megyei Jogú Városok részére tartott konferencián feladatként határozta meg, hogy a hatályos Közbiztonsági Koncepciójuk felülvizsgálatát a hatályos jogszabályoknak megfelelően végezzék el. Így Nyíregyháza érintett szervezetei és szakemberei kidolgozták az új Közbiztonsági Koncepciót. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság elmúlt évi statisztikája szerint évről-évre javul a megyeszékhely közbiztonsági helyzete. Ebben fontos szerepet kap az együttműködés a Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, a Közterület-felügyelettel és a polgárőr szervezetekkel. A koncepció emellett kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokra.
Halkóné dr. Rudolf Éva, a Fidesz-KDNP frakcióvezető helyettese nagyon fontosnak tartotta, hogy a koncepció kiemeli a közösségi tereknek a támogatását. Miután ez a gyermek- és ifjúságvédelemre fókuszálódik, nem mindegy, hogy hol töltik a szabadidejüket, tehát ha programokkal, élettel töltik meg ezeket, akkor várható az elkövetett bűncselekményeknek a csökkenése is.

Nagy László, az MSZP önkormányzati képviselője hangsúlyozta, a koncepciók annyit érnek, amennyit megvalósítanak belőle. Az látszik, hogy a közbiztonsági koncepciónál számos olyan elem van, amit az élethez kellene igazítani. Például a város közlekedésében összhangot kellene teremteni a lámpák és az útburkolati jelek között. Ez több esetben nincs meg, ha ez megtörténik, biztonságosabbá lehet tenni a közlekedést is, ez közös feladata az önkormányzatnak és a rendőrségnek.

Béres Csaba, a Jobbik önkormányzati képviselője kiemelte, örülnek annak, hogy ilyen jó a hatóságok együttműködése Nyíregyházán, és hogy javulnak a város közbiztonsági adatai. A közbiztonság helyzetének megítélése a lakosság körében is pozitív. Ettől függetlenül a Jobbik továbbra is javasolja az önkormányzati rendészet felállítását.

 

GAZDÁLKODÁS ÉS GYERMEKJÓLÉT

 

További képekért kattintson a fotókra!

A képviselők beszámolót hallgattak meg az önkormányzat elmúlt évi költségvetésének végrehajtásáról. Mint elhangzott, 2016-ban az intézmények működése és az önkormányzati feladatellátás finanszírozása biztosított volt. A kötelező feladatokat megfelelő színvonalon látták el, az önként vállalt feladatok a működés biztonságát nem befolyásolták. Az önkormányzat pénzügyi helyzete stabil volt, az adóbevételek teljesítésének köszönhetően betételhelyezésre és kincstárjegy vásárlására is nyílt lehetőség.

Napirendre került az elmúlt évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámoló is. Mind a pénzbeli és természetbeni ellátások, mind a szolgáltatások rendszerében változások történtek. A szünidei étkeztetés kibővítése, a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás integrálása nagy horderejű változásokat eredményezett a rendszerben, de érintette a gyermekek napközbeni ellátását a kötelező óvodáztatás bevezetése is. Mindezek nemcsak az önkormányzatot, mint a feladatellátás kötelezettjét, hanem a gyermeki jogok védelmében résztvevő természetes és jogi személyeket is érintik, akik a gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával, törvényes képviseletének biztosításával, ügyeinek intézésével foglalkoznak. Nyíregyháza Önkormányzata széles körű pénzbeli és természetbeni ellátásokat és személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokat biztosít. 2016. január l-től a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény és a Nyíregyházi Család és Gyermekjóléti Központ biztosítja a gyermekjóléti alapellátási formákat, valamint ellátási szerződés keretében egyházi és nem állami szervek is közreműködnek a szolgáltatások nyújtásában.

 

PÁLYÁZATOK ÉS HULLADÉK-GAZDÁLKODÁS


A közgyűlés elfogadta az önkormányzat elbírálás alatt lévő, megvalósítás alatt álló, és lezárás alatt lévő pályázatairól szóló tájékoztatót. A város az elmúlt időszakban is igyekezett megragadni és lekötni mind az uniós pályázati programok, mind pedig a hazai intézményrendszer által kínált forráslehetőségeket. Ezért több pályázat benyújtása megtörtént, és számos már benyújtott pályázat pozitív elbírálást kapott. A hazai és európai uniós pályázati lehetőségek mellett számos beruházás megvalósítására ad lehetőséget az elsősorban kormányzati forrásból megvalósuló Modern Városok Program is.

Előterjesztés készült A TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. egyesülésének jelenlegi helyzetéről. A közgyűlés változatlanul egyetért azzal, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás hatékonyabb ellátásának érdekében az önkormányzat többségi tulajdonában lévő TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. egyesüljön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás kizárólagos tulajdonában lévő Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-vel, és a jogutód társaságban Nyíregyháza és a Társulás 50-50%-os üzletrésszel rendelkezzen. Az egyesülés előfeltétele az ÉAK tőkeemelésének lehetősége.

A képviselők több új pályázat benyújtásáról is döntöttek. A Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztések Nyíregyházán című programmal, több mint 1 milliárd forintból szeretnék folytatni a város csapadékvíz elvezető csatornáinak rekonstrukcióját. A Kubinyi Ágoston Program keretében a Muzeális intézmények szakmai támogatására kiírt pályázaton közel 30 millió forintot szeretnének nyerni, amellyel a jövőre 150 éves Jósa András Múzeumot akarják fejleszteni. Emellett egyetértettek a Járásszékhely múzeumok szakmai támogatására kiírt pályázatra beadott projekt tartalmával, amellyel közel 6 millió forintot nyerhetnek a múzeumok gyűjteményének digitális nyilvántartására.

Szoboszlai Tibor
Fotó: Szarka Lajos