Elismerés az edzőknek - Két nyíregyházi atlétikai tréner is díjat kapott
Pénteken tartotta a Magyar Atlétikai Szövetség a 2021. évi rendes és egyben tisztújító küldöttgyűlését. A MASZ elnöke ismét Gyulai Miklós lett, aki 2009 óta irányítja a szövetséget.
- Több mint 10 éve azon dolgozunk, hogy egy szilárd alapot építsünk az atlétika sportág fejlődő jövője számára. Most hatalmas lehetőségek kapujában állunk: 2023-ban Magyarországon rendezzük a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, az Atlétikai Világbajnokságot, felépül a Nemzeti Atlétikai Központ, mely méltó otthona lesz nagy múltú sportágunknak. Örömmel és büszkeséggel állok a feladat előtt, hogy egy jó csapattal, az elmúlt évek munkájával létrehozott szilárd alapra támaszkodva, az előttünk álló időszak kínálta lehetőségek által, végre bebetonozzuk az atlétika fejlődését szolgáló út irányát a jövő generációinak, melyen keresztül tovább épülhet sportágunk jövője - mondta Gyulai Miklós.
A küldöttgyűlésen a tisztújításon kívül ismertették a Magyar Atlétikáért díjban részesülők neveit is.
A Nyíregyházi Sportcentrum két szakembere is kitüntető címben részesült. A Magyar Atlétikáért díj bronz fokozatát Vas László, a Nyíregyházi Sportcentrum atlétikai szakág vezetője kapta, míg Utánpótlás éremmel Bakosiné Szenczi Erikát, az NYSC atlétikai edzőjét jutalmazták.