Kiválóra értékelték a Polgárőr Napot
Nyíregyháza jelesre vizsgázott. Minden idők legtartalmasabb, legszervezettebb, legszínvonalasabb Országos Polgárőr Napját rendezték meg Nyíregyházán júniusban – mondta az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. Dr. Túrós András a rendezvény értékelő fórumán dr. Kovács Ferenc polgármesterrel elismeréseket adott át, a szervezésben és lebonyolításban nyújtott kimagasló tevékenységért 23 főt díjaztak.

Mintegy kétezer egyesületben, 61 ezer polgárőr teljesít szolgálatot ma Magyarországon – hangzott el a 23. Országos Polgárőr Nap nyíregyházi értékelő fórumán, amely önmagában egyedülálló esemény volt, hiszen eddig nem volt rá példa az elmúlt negyedszázad során, hogy a rendező városban, utólag mondjanak köszönetet.

 

 Minden idők legjobbja

 

– Azért tértünk vissza a tett helyszínére, hogy gratuláljunk. Elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki Nyíregyházának, a szervezőknek, akik ezt a Polgárőr Napot megvalósították, mert minden idők legjobb és legtartalmasabb ilyen rendezvényét szervezték meg Nyíregyházán, s ez nem csak elnöki visszajelzés, hanem általános vélemény – mondta dr. Túrós András, a szövetség elnöke. Majd hozzátette: – Divatba jött Nyíregyháza. Bár a dunántúliak kezdetben kritikusak voltak a távolság miatt, de mindenki elégedetten távozott. Sőt, szövetségünk októberben visszatér egy jelentős konferenciával is ide – fogalmazott.

További képekért kattintson a fotóra! (Fotók: Szarka Lajos)

 

Kiváló együttműködés

 

A szervezésben nyújtott kimagasló tevékenységért 23 főt díjaztak. Az egyik legrangosabb díjat, az aranyfokozatú polgárőr érdemkeresztet Lisovszki Róbert, a megyei polgárőr szövetség elnökségi tagja kapta. A kitüntetéseket az Országos Polgárőr Szövetség elnöke dr. Kovács Ferenc polgármesterrel adta át. – Szeretném kiemelni, hogy e rendezvény kapcsán is – mint ahogy Nyíregyházán már hagyomány – a rendvédelmi szervek, az önkormányzati intézményrendszer, a Közterület-felügyelet, a városüzemeltetés, és persze a polgárőrség kiválóan működött együtt. Örülünk, hogy mi rendezhettük, s megerősít bennünket, hogy az országos szövetség értékeli az önkormányzat polgárőröket támogató munkáját – hangsúlyozta a polgármester.

 

Társadalmi munkában

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 163 polgárőr egyesület működik, 6300 fő teljesít szolgálatot társadalmi munkában. – Már harmadik éve első helyen vagyunk a listán a megyék között közrend, közbiztonság terén végzett tevékenységünkkel. A szolgálati órák száma tavaly is óriási volt: nagyjából 1 millió 50 órát dolgoztak a polgárőrök társadalmi munkában, amiért nem jár fizetés – emelte ki Somogyi János, a megyei polgárőr szövetség elnöke. A rendezvényen elhangzott, a következő Országos Polgárőr Nap pontos helyszínéről ez év végén döntenek, de várhatóan Bács-Kiskun megyében tartják majd.

Dér Vivien