Elkezdődött a 23. VIDOR Fesztivál

Idén már 23. alkalommal vette kezdetét az év legvidámabb hete, vagyis a VIDOR Fesztivál Nyíregyházán. A színházi programkínálat mellett idén is gondoskodtak a zenei kavalkádról, a 2024-es évben nagy hangsúlyt kap a világzene, magyar és külföldi előadók adnak ízelítőt egyes kultúrák dallamaiból.

A Vidámság és Derű Országos Seregszemléje nem csak a megyeszékhely egyik kedvenc kulturális programja, de az ország számos részéről, sőt még határon túlról is érkeznek ilyenkor Nyíregyházára. A következő kilenc napban 20 helyszín, 120 izgalmas produkció, forgatag, artisták, élő szobrok és sok egyéb program várja a VIDOR Fesztiválra érkezőket. Pénteken kora este a fesztivál megnyitóján rengetegen vettek részt a Kossuth téren, de a tömeg csak még nagyobb lett a NOX koncert kezdetére.

Magyarország jelentős eseménye

„Jó ide eljönni Nyíregyházára és részt venni a VIDOR Fesztivál programjain, ahol olyan élményekkel gazdagodhatunk, amelyet majd a szürkébb napokon fel tudunk idézni” – mondta köszöntőjében a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár. 

Novák Irén beszédében kiemelte, Nyíregyháza 23. alkalommal is bizonyíthatja, hogy milyen jó házigazdája a seregszemlének. Az elmúlt 20 évben a VIDOR fesztivál Magyarország jelentős és közkedvelt eseményévé nőtte ki magát. Minőség és szórakoztatás: ez fémjelzi Kelet-Magyarország meghatározó fesztiválját – tette hozzá a Novák Irén.

Megteltek a szálláshelyek

A város polgármestere Dr. Kovács Ferenc kiemelte, bár a legtöbben nem várják a nyár végét, Nyíregyháza minden évben készül erre az időszakra, amikor a turisták száma is jelentősen megnő a városban. A rendezvény népszerűségét jelzi, hogy már a megnyitón is közel ezer ember vett részt a Kossuth téren.

„Nem csak mi várjuk a fesztivált, hanem az egész színházi szakma is és nagyon sok turista is úgy szervezi a programját, hogy erre a kilenc napra jöjjön el ide hozzánk. Ezt nagyon jól is teszik, mert ez a legvidámabb hét az évben Nyíregyházán, ahol több helyszínen is nem csak kiváló előadások, koncertek és filmek várják az érdeklődőket, hanem ez egy kulturális, közösségi program is, ahol nagyon sokan vagyunk és remélem leszünk a következő napokban itt a Kossuth téren és jól érezzük magunkat. Sok irányba kell köszönetet mondjak azoknak, akik támogatják a fesztivált. A VIDOR fesztivált kiemelten támogatja a kormány is, a főszponzorunk, de a többi sok-sok szponzornak is köszönetet mondok, mert ilyen hosszú támogatói lista mint idén, még soha nem volt. Köszönet a színház csapatának és az önkormányzat dolgozóinak is, akik hosszú hónapokon keresztül szervezik ezt a programot” – zárta gondolatait dr. Kovács Ferenc.

„A kultúrába érdemes befektetni”

A megnyitón a VIDOR főtámogatója, Bárány László, a Master Good cégcsoport alapítója is köszöntötte a Kossuth téren megjelenteket.

„Nekem - aki ugyan nem ebben a városban hajtom le a fejem és ébredek - Nyíregyháza mindig is szívügyem volt és az egész megye is, mert a családom közel ötven éve él és dolgozik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Azt szokták tőlem kérdezni, hogy egy főszponzor miért költ egy ilyen vidám, kulturális eseményre. Pontosan azért, mert a munkavállalóink 90 százaléka ebben a régióban él, dolgozik és megérdemli, hogy egy hét igazi vidámság, jó kedv legyen a városban, ami minél több kíváncsi vendéget is ide vonzzon.” – mondta Bárány László.

Visszatér a világzene Nyíregyházára

Kirják Róbert, a színház igazgatója is megköszönte a közönségnek, hogy ennyien érkeztek már a megnyitóra is.

„Ilyen nagy létszámban én nem emlékszem, hogy mikor nyitottuk meg a fesztivált, jó pár ezresre becsülöm így első ránézésre a tömeget. Úgy érzem, hogy most a 23. fesztiválra sikerült nosztalgiából a gyökerekhez visszanyúlni és egy kicsit világzenét csempészni a populáris fellépők közé. Nagyon bízom benne, hogy akik az elmúlt években ezt kevesellték, most azok is elégedettek lesznek. Nem csak a külföldi, hanem a hazai fellépőink is világzenét fognak játszani. Szóba került, hogy milyen szinten tele vannak a szállodák Nyíregyházán, ezt mindenképp szerettem volna megerősíteni. Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a Vígszínház vezetésének szüksége van még néhány plusz szobára, napokig tarott mire megoldottuk ezt a problémát. Hihetetlen, hogy mennyire tele van a város vendégekkel is, ez mindig nagy öröm számunkra” – mondta köszöntőjében a szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert.

A fesztivál szervezői bíznak benne, hogy a következő kilenc napban csapadékmentes, kellemes lesz az időjárás is, mert akkor már semmilyen akadálya nem lehet annak, hogy valóban a vidámságé és a derűé legyen a főszerep Nyíregyházán. A zsűri elnöke idén Puskás Tivadar, akit a nézők újra láthatnak majd a nyíregyházi színpadon is.