Elkezdődött a Szabadtéri nyár

Az égiek is nagy nyomatékot adtak a napnak június 23-án, pénteken reggel 8-kor elsötétült Nyíregyháza fölött az ég. Tudtuk, ma lesz valami!

Aztán fél 9-kor a legszebb nyáresti időben az Én és a kisöcsém című Eisemann-Szilágyi zenés bohózattal megnyitotta a szabadtéri színházi szezont Koltai Róbert és a Körúti Színház.

A Petróleumlámpa, Ha én szél lehetnék, a Holló és a Nyári éjek asszonya is szerepel július 1-jén a Gyöngyhajú lány balladája című Omega musicelben a 21 sláger között, melyet 5 kiváló musicalszínész énekel az ExperiDance táncosai társaságában. Egy fiatal lány felnőtté válásának balatoni meséje ez, melyben az anya szerepét Horváth Margit, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze játssza-énekli.

Egy több évszázados történettel érkezik július 7-én a Budaörsi Latinovits Színház és a Múzsák Társulat. Az árva gyerekeket támogató pap, Néri Szent Fülöp históriája a Legyetek jók, ha tudtok – a humánum, a szeretet színháza zenével és apró lányokkal, fiúcskákkal.

A következő hétvége stáblistája úgy indul, hogy rendezte: Alföldi Róbert, a főbb szerepekben Hevér Gábor, Stohl András, Fehér Tibor, Parti Nóra... A Kultúrbrigád és Átrium Film-Színház ajánlása szerint az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. Szóval ez egy jó hely lesz július 14-én és 15-én!

Jön aztán a Szabadtéri Színpadra a Budapesti Operettszínház Lajtai-Békeffi operettjével. Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Faragó András, Gergely Róbert és még sokan mások játsszák a Régi nyárban a féltő szeretet és szenvedélyes szerelem boldog véget sugalló történetét.

Az olasz-amerikai konyhaművészet és családművészet kerül színpadra július 29-én Szabó Kimmel Tamással, Lázár Katival, Lukáts Andorral és Benedek Miklóssal a Folyón túl Itália című vérbő komédiában.

Augusztus 4-én pedig egy Tasnádi rendezéssel zár a nyári színház. Ki tudja, hanyadszor mulatunk már a Balfácánt vacsorára! sztoriján, de először Gáspár Sándorral, Nagy Péterrel, Tóth Ildikóval és a székesfehérvári színház művészeivel. Egy nem hétköznapi feleség, egy spiritualista szerető, egy adóellenőr és egy félnótás kerül nexusba a milliomos könyvkiadóval – s forog-forog a bravúros félreértések kereke.

Matyasovszki Edit