Elődöntőben a Tigrisek - Budapestre utazik a Nyíregyháza Tigers

 Nem volt még olyan szezon a szabolcsiak történetében, amikor nem jutottak volna be a rájátszásba, amikor elindultak a HFL-ben. Ez a sorozat folytatódott, viszont a Nyíregyháza történelmi pillanatot is végrehajtana, ugyanis a Tigrisek még nem jutottak be az elitliga döntőjébe. Egy biztos, a keretből mindenki felépült az elődöntőre, Troy Rice vállsérülése is rendbejött, illetve Max Nedzelsky, Greg Williams és Brian Gessel is már a csapattal edz, de Verdes Dávid és Benő Márk is játékra kész állapotban van. Így a Tigers teljes csapattal utazik majd szombaton a fővárosba. A védelem az egyik legjobban teljesítő egység volt az alapszakaszban, amit az elmúlt meccseken is megmutatott, Ivan Oleksiuk és Szergej Ovscharenko például holtversenyben a legtöbb szerelést mutatták be (41,5). De a támadósor sem szégyenkezhet, mivel Brian Gessel a második legjobb irányító lett úgy, hogy mindössze egy interceptiont dobott, amivel a legpontosabban passzoló játékos. Emellett Troy Rice a legjobb fogadó játékosnak számít 634 yardjával, amit 24 elkapásból ért el, és ez 6 touchdownt is hozott. Viszont a Tigriseknek van elszámolnivalójuk a Farkasokkal, miután az alapszakaszban Nyíregyházán, egy szoros meccsen győzelemmel tudtak hazautazni a fővárosiak. Most visszavágnának a szabolcsiak, azonban ezúttal egy döntőt érne a siker.

A Wolves alapszakasz-elsőként jutott a rájátszásba, és minden csapategységük kiváló teljesítményt nyújtott. Bencsics Márk az az irányító, aki Gesselt megelőzte a ranglistán, de emellett a védelem a legkevesebb pontot kapta (76). A special team pedig idén a megszokottnál is jobban teljesít. Viszont a Tigrisek védelme okozta nekik talán a legnagyobb problémát, hiszen a két csapat korábbi találkozóján a defense háromszor is megszerezte Bencsics átadását, és egy futás közben is sikerült labdát csenni. Így mondható, hogy a keleti csapatok ellen nem szeretnek játszani a Farkasok.

A Budapest Wolves-Nyíregyháza Tigers elődöntő június 30-án 15 órakor kezdődik, a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

Fotók: Szabó Celesztina