Első közgyűlés a nyár végén

A napirendek tárgyalása előtt az egészségügyi alapellátásban több mint 20 éve dolgozó dr. Csémy Erika fogorvosnak és dr. Csapó Géza háziorvosnak címzetes főorvosi oklevelet adott át dr. Kovács Ferenc polgármester.
A képviselők tájékoztatót hallgattak meg az első félév költségvetési gazdálkodásáról. A bevételek a módosított előirányzat 57,2 százalékában, a kiadások 49,0 százalékban teljesültek. Mint elhangzott, a 2015. évi költségvetés időarányos végrehajtása kapcsán megállapítható, hogy a közgyűlés által elfogadott tervszámok megalapozottak voltak, lehetővé tették a jó színvonalú feladatellátást az intézményi működtetés, a köznevelés, a kultúra, az egészségügy, a szociális gondoskodás, a városüzemeltetés, városfejlesztés területén egyaránt. A város és intézményei működőképességét megőrizték, ugyanakkor továbbra is fegyelmezett, takarékos gazdálkodásra van szükség a fizetőképesség megőrzése, a beruházások, a jövőben elindítandó projektek tervszerű megvalósítása érdekében.

Az önkormányzat új szponzori szerződést kötött az NB III-ba került Nyíregyháza Spartacus FC-vel. A város a csapatot a 2015-2016-os bajnoki évben 65 millió forinttal kívánja támogatni. 30 millió forintot tíz részletben utalnak át, és amennyiben sikerül feljutni az NB II-be, további egyszeri 35 milliós támogatást kap a futballklub.

A közgyűlés egy törvényi változás kapcsán a NYÍRSÉGVÍZ Zrt.-vel kötött szennyvízelvezetésre és -tisztításra vonatkozó vagyonkezelési szerződést megszüntette, valamint szennyvízelvezetésre és -tisztításra vonatkozó közmű bérleti-üzemeltetési szerződést megkötötte. A NYÍRTÁVHŐ Kft.-vel pedig meghosszabbították a közszolgáltatási szerződést, ezzel is segítve a távhőszektor energetikai korszerűsítési pályázatainak sikerét.

További képekért kattintson a fotóra!

Arról is döntöttek, hogy a GOMBI Kosársuli Utánpótlás Sportegyesület részére a látvány csapatsportágak fejlesztése program keretében benyújtásra kerülő pályázatok infrastrukturális fejlesztéseihez szükséges tulajdonosi hozzájárulásokat biztosítják. Nyertes pályázat esetén megújulhatna a Zelk Zoltán és a Bem József Általános Iskola tornacsarnoka.

Az önkormányzat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján Sóstógyógyfürdő fejlesztési stratégiájának kidolgozásáig a Berenát utcától északra eső, meghatározott ingatlanokra változtatási tilalmat rendelt el a területre vonatkozó szabályozási terv készítésének időszakára.

Napirendre kerültek Nyíregyháza elbírálás alatt lévő, megvalósítandó és lezárás alatt álló pályázatai is. Mint elhangzott, az önkormányzat az elmúlt időszakban is igyekezett megragadni és lekötni mind az uniós pályázati programok, mind pedig a hazai intézményrendszer által kínált forráslehetőségeket. Így több pályázat benyújtása megtörtént, és számos már benyújtott pályázat pozitív elbírálásban részesült.
A város most a Közlekedés Operatív Program, Kerékpárút-hálózat fejlesztése című konstrukcióra kíván pályázatot benyújtani. Ezzel további hét útszakaszon tudnák megvalósítani a járdák egyesített járda gyalog-kerékpárúttá történő fejlesztését.

Dr. Adorján Gusztáv, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, Nyíregyházáról már el lehet mondani, hogy bringás város, és az elmúlt években több mint 50 kilométernyi kerékpárút épült. Ez a pályázat 200 millió forintos, 100 százalékos támogatást jelentene, amellyel a meglévő hálózatot szeretnék összekötni, illetve bővíteni.

Nagy László, az MSZP-EGYÜTT-DK frakcióvezetője úgy látja, az új pályázat újabb 3,5 kilométeres bővítést jelenthet, a pályázatot természetesen támogatják. Az elmúlt 15 évben az önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a kerékpárút-hálózat fejlesztésére, ezt folytatni kell. Szerinte emellett most már érdemes lenne a kerékpárosok közlekedési kultúrájával is foglalkozni.

Béres Csaba, a Jobbik önkormányzati képviselője hangsúlyozta, konstruktív ellenzékként támogatják azokat a beruházásokat, amelyek a város fejlődését szolgálják, így a kerékpárút-hálózat bővítését is. Emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a város több területén még szilárd burkolatú utak sincsenek, ezeket a fejlesztéseket is folytatni kellene.

A közgyűlés döntött a város 2014–2020 közötti uniós költségvetési időszakra készítendő Integrált Területi Programjának módosításáról, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti megállapodásról.

Az önkormányzat pályázatot írt ki a fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói posztjának betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje október 3.

A képviselők elfogadták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházi Tankerülete fenntartásában levő nyíregyházi székhelyű általános iskolák 6. osztályos tanulói úszásoktatásának támogatásáról szóló előterjesztést. Az új tanévre több mint 8,6 millió forintos támogatást nyújtanak, amely biztosítja a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. Júlia fürdő használatát, valamint az Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ által szervezett szállítást.

Miután augusztus 31-étől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásába kerülő Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a tanulók étkeztetéséről a továbbiakban a város gondoskodik.

A közgyűlés megszüntette a tavasszal a pénzügyi-gazdasági feladatellátásra létrehozott Kulturális és Egészségügyi Gazdasági Szolgáltató Intézményt. Az eltelt rövid időszak alatt számos probléma vetődött fel, mely alapján szükséges a szervezet áttekintése, és a feladatellátás jelenleginél racionálisabb alapokon történő újraszervezése. Arról született döntés, hogy a jövőben a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ lássa el a 100 fő alatti intézmények gazdasági feladatait.

A képviselő-testület jóváhagyta az ukrajnai események kapcsán a kárpátaljai magyarok részére a Megyei Jogú Városok Szövetségének közreműködésével juttatandó támogatásról szóló előterjesztést. Nyíregyháza a tartalékkeret terhére 5 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatást biztosít annak érdekében, hogy az ukrajnai válsághelyzetben érintett kárpátaljai magyar családokat segítse.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: Kohut Árpád)