Énekes János, a „békesség és szeretet apostola” – 2. rész
Amiről az utcák mesélnek... (Megjelent a Nyíregyházi Napló július 16-ai számában.)
E jeles főpap nyíregyházi plébánosságának krónikájához tartozik még, hogy 1928-ban építtette fel a római katolikus bérpalotát, ami közvetve iskolai célokat is szolgált, hiszen jövedelmét az egyház által fenntartott népiskolák finanszírozására fordították.
Énekes János tevékenysége túlmutatott saját egyháza berkein. Tagja volt a városi képviselő-testületnek és számos társadalmi egyesületben is szerepet vállalt. Szohor Pál főjegyző mondta róla: „mint ember, szeretetével kovásza volt a városnak. Tőle tanultuk szeretni nemzetünket és városunkat”.
I. Ferenc József király 1916-ban richnói címzetes préposttá és egyházi főhatósága ugyanakkor szabolcsi főesperessé, míg 1920-ban az egri mesterkanonoki stallumba iktatták be. Ebből az alkalomból még az Egri Újság is méltatta: „Kiválóan egyházias szellemű, művelt, vonzó modorú, lelkes pap, aki híveinek szeretetét és paptársainak méltó nagyrabecsülését szinte példátlan fokban bírja”. 1927-ben a Szentszék pápai prelátussá nevezte ki s ugyanakkor a kormányzó a II. oszt. Magyar Érdemkereszttel tüntette ki.
Szmrecsányi Lajos érsek 1936 májusában kinevezte az egri székesegyház főesperesévé. A római katolikus egyházközség a vármegyeháza dísztermében tartott díszközgyűlés keretében búcsúzott szeretett főpapjától. Dr. Korompay Károly egyházközségi elnök javaslatára elhatározták, hogy a hitéletben jeleskedők jutalmazására Énekes-plakettet veretnek (Osváth Imre el is készítette azt), valamint iskolát neveznek el róla. Amikor másnap kocsiba ült, hogy elhagyja a várost, kettős sorfal kísérte útját a plébániától a vasútállomásig. „Az állomásra suhant egy autó és egy nagy sugárzó erőforrással kevesebb van Nyíregyházán”.
Nem sokkal Egerbe távozását követően súlyos beteg lett és 1937. augusztus 9-én elhunyt. (Az emléktábláján sajnos téves évszám szerepel.) Nekrológjában fogalmazták meg róla: „Egész városunkért élt, mindnyájunké volt, halála nemcsak a katolikus testvérek gyásza, hanem mindenkié, aki szereti városát és aki érzi, hogy hálával tartozik a békesség és szeretet apostola iránt”.
Ilyés Gábor helytörténész
