A Sóstói Múzeumfalu alapításának 50. évében elismerő díjat alapított a Jósa András Múzeum, az intézmény első igazgatója, dr. Erdész Sándor emlékének megörökítésére. Díjazott lehet, aki a skanzen érdekében tevékenységével, szellemiségével és célkitűzésével kapcsolatosan kiemelkedő munkát végző munkatárs, vagy a Sóstói Múzeumfalut támogató külsős személy, intézmény vagy szervezet. Első alkalommal dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató vehette át a kitüntetést.

A díjazott Tímáron nőtt fel, ahol szülei pedagógusok voltak. Szó szerint benne élt a paraszti kultúrában, ami már gyerekkorában is érdekes és varázslatos világ volt. Miután mindenki ismerte és mindenkit ismert, bejáratos volt lakóházakba, gazdasági épületekbe, csűrökbe és istállókba. Apai nagymamája egy tanyán élt, így a tímári világ kiegészült az igazi tanyasi élet szép, de küzdelmes hétköznapjaival. Ezek az élmények meghatározták pályaválasztását. A tokaji gimnázium után a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelem–földrajz–néprajz szakos hallgató lett. Professzora, Újváry Zoltán nagyon szerette volna, hogy folklorista legyen. Egyetemi éveiben Komlóskán gyűjtötte a népi építkezés és lakáskultúra hagyományait. Aztán Szentendrén és Zalaegerszegen kutatott, majd végzés után, 1980-ban, az akkor alig egyéves Sóstói Múzeumfaluban kínáltak neki állást.

„Örülök neki, hogy itt kezdhettem, hiszen a muzeológia egy sajátos területe a skanzen, a skanzenológia, hiszen itt mi egy szabadtéri néprajzi múzeum keretén belül tudjuk bemutatni Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népi építkezését, lakáskultúráját és a hagyományos paraszti életmódot. Körülbelül 8600 darab néprajzi tárgyat gyűjtöttem, és ez a magyar népi kultúra szinte valamennyi területét lefedi. Lakásbelső, bútor, textil, kismesterségek, vagy a vallási élet. Az egyik kedvenc területem a nyíregyházi tirpák kutatás volt, másrészt pedig nagyon sokat foglalkoztam gyermekjátékokkal és a népművészet különböző területeivel” – nyilatkozta Baracskáné dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató.

Első igazgatója, Erdész Sándor ajánlott egy igazán érdekes, nőnek való tudományterületet, a népi lakáskultúrát. Nagyon kevés kivételtől eltekintve, a skanzenbe telepített házak üresek voltak, így a néprajzi tájegységnek megfelelő tárgyakat kellett megyeszerte felkutatni, restaurálni, berendezni és gondozni az épületeket. Sokszínű volt ez a munka, mely a muzeológiát is érintette, így hosszú időn át adattal szolgálhat a kutatók számára.

„Amikor az ember kikerül az egyetemről fiatalként, azt hiszi, hogy mindent tud. És kiderül, hogy elméletben az egyetem nagyon sok mindent adott, de a gyakorlatban, a muzeológiában nem. Erdész Sándor volt az, aki a muzeológia alapjait megtanította. A leltározást, fotózást, nyilvántartást. Sanyi bácsi javítgatta az első publikációimat. Ő egy nagyon szerény, visszahúzódó jó ember volt. Édesapám lehetett volna, de engem, mint nőt is tisztelt, kollégának tekintett, és végig tanácsokat adott, tehát nem erőltette rám a saját 60 éves gondolatait, hanem azt mondta, hogy Zsuzsa, nagyon fontos, hogy előadásokat tartson, ismeretterjesztő előadásokat, ezért van az, hogy a különböző újságokban sokat publikáltam” – folytatta a kitüntetett.

A Jósa András Múzeum, aztán Eger, Miskolc, Debrecen múzeumainak kiadványaiban szerepelt. Száznál több időszaki kiállítást rendezett pl. gyermekjátékok, lakodalmak, temetés, halál, állatábrázolás, vagy a halászat témakörében. Bodnár Zsuzsanna januárban megkapta a kulturális élet nyíregyházi kiválóságainak megítélt Krúdy Gyula-díjat. Négy évtized után megkezdte nyugdíjas életét, majd február 2-án porig égett a sóstói házuk. Minden emlék, érték, a könyvtár, tudományos munkásságának kézzel fogható dokumentumai, melyeket épp azelőtt költöztetett haza a múzeumfaluból. Saját házukat és lelküket is újjá kellett építeni, hiszen csupán az életüket tudták megmenteni. Idén, karácsonykor sem fognak gyertyát gyújtani.